Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. június

Széchenyi-emléktúra

2010. 06. 1.

Halihó!
Aki a Szecskáról dúródna befele a városba (no meg vissza), az jól teszi ha nem báli topánkát, hanem nyakig érő gumicsizmát húz. Mert ülök reggel nyolc előtt a buszon üdvözült mosollyal, hogy elértem soványmalac-vágtában, midőn csuklós járművünk lekunkorodott az aluljáró előtt, a hőközpont elé. Stop! Aztán a pilóta sajnálkozva széttárta karját, és rögtönzött szpícsében elmondta, [...]

Háztűznéző

2009. 08. 25.

Újabb panelháztűz borzolta idegeinket, most Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen. Tegyük hozzá, szerencsére áldozatot nem követelt, csupán füstmérgezéssel szállították kórházba a tűz okozóját. A lakók is pánik nélkül kezelték a történteket, a tűzoltók is időben érkeztek, miközben a tízemeletes épület előtt kisebbfajta háztűznéző tömeg szurkolt a lánglovagoknak. Jöttem én is, de nem nézelődni, hanem mert megtudtam, pont [...]

Erkélytávlatból

2009. 07. 6.

Lógok künn reggelente az erkélyen, a kávémat kortyolgatom, s közben szertenézek a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, már ami ezen a fertályon látszik belőle. Most az látszik a Czakón, hogy valami megváltozott. Mert nemrég még egymás fenekét harapdálták estelente a parkoló autók, oly szorosan álltak, fél szélességben az utcát bitorolva. Közöttük már a gyalogos is halált megvető bátorsággal [...]

Bizalmi index

2009. 06. 12.

Dicsérni jöttem a Volánt, nem temetni. Nem is rugdosni, mint néhanapján szoktam, ha a pofámra csukják az ajtót. Mert életem egyik nagy rejtélye még mindig, hogy mikor lehet csak az első ajtón felszállni, és mikor a többin is, hiszen úgy tűnik, ez hangulatfüggő, vagy netán az is befolyásoló tényező, mely buszpilóta van megáldva diktátori hajlamokkal, [...]

navigáció

Balambér   2010-06-01 10:51:22
Sovány vigasz azzal érvelni, hogy nagy marhaság volt annak idején azt a nyúlketrectömböt odaépíteni. Mondjuk nekem mindegy, mert én egy kisebb tömbházban sem kívánok élni. Elég zajosan hallgatok ezt-azt, pl. amit Tollminátor Uram is ajánl néha, s nem szeretem, ha elszellentem magam és átszól a szomszéd, hogy egészseggemre! Netán be kellene szerezni egy vízibuszt, esetleg csak egy kompot, ami összekötné a két partot. Mert ugye, úgyis kompország vónánk!


Tollminátor   2010-06-01 10:59:52
Balambér uram! ...vagy netán vaporettókat, gondolákat (Ó sole mio!)... A szellentéssel kapcsolatban: ha ölég hangos a zene, alig hallik! :)


Balambér   2010-06-01 14:23:04
Ó, yes! Jut' eszembe! "Azért van a fingnak szaga, hogy szegény siketek is élvezni tudják." S hogy meg ne sértsem a rossz hallásúakat: elárulom, hogy már az enyém sem a régi! (mármint a fülem!)


  2009-07-16 10:08:35
Jó néhány komment eltűnt, tisztelt Tollminátor!


Tollminátor   2009-07-16 11:29:40
Kedves Pé! ...én sem értem a dolgot, nem a cenzúra nagy radírja szántott végig, hiszen semmi sértő, dehonesztáló hozzászólás nem volt, hanem valami technikai malőr lehet...


CserPeti   2009-06-12 12:00:00
Döbbenetes élmény lehetett. Olyasmi, mint amikor a K Európában szocializálódott honpolgár a néhai vasfüggöny túloldalára látogatván zavarba jön, mert nem tudja hová tenni, hogy kényét-kedvét lesik, amikor ő csak mint mezei ügyfél egy szolgáltatást vesz igénybe. :) Szerencsére itthon is felbukkant már a szolgáltatóknak ez az - "ügyfélért vagyunk" jelmondatot, nem csak a lózung szintjén értő - fajtája. Lehet, hogy ők mind nyugat-németországi körutazáson voltak? :) De hogy milyen mély nyomot hagyott bennem is a fentebb említett K Európai mentalitás arra kézzelfogható példa, hogy a második gondolatommal már a buszvezetőért aggódtam; remélve, hogy ha a feletteseinek fülébe jut a kis kitérő, nem kap majd megrovást a drága üzemanyag pazarlásáért.

2010. június