Újratemetetlenül

Azt hittem, újratemetésekben már jók vagyunk, hiszen már ezt tettük Rajk Lászlóval (Hej, ha Laci most élne, de közénk lövetne — utalt a temetési menetben Rajk belügyminiszteri múltjára az egyik gyászoló), Nagy Imrével és társaival, no és Horthy Miklóssal.

De tévedtem, én kis hülye, mert nekem úgy tűnik, Nyirő József újratemetése a visszafogott pompa ellenére bohózatba fulladt. És kudarcba. Nem tudom, ki a hibás, hiszen mint mindig, folyik az egymásra mutogatás, no meg olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy tán Szőcs Géza vitte volna aktatáskájában a hamvakat, miközben a román hatóságok mindenütt keresték.

Egy biztos: mindenképp diplomáciai kudarc is egyben, mert ahogy általában minden újratemetés csendes tüntetéssel jár karöltve, és mivel Erdély neuralgikus pont volt és lesz, aligha meglepő, hogy a románok nem nézték jó szemmel a készülő ceremóniát.

Mi több: addig-addig huzakodtunk a román kormánnyal, hogy nemcsak Nyirő József hamvait keresték gőzerővel, hanem egyáltalán: már azokon az utcákon, oskolákon szőröznek, amelyek a jeles író nevét viselik. Pontosabban azt, hogy törvényesen kapták-e nevüket? (Sanda gyanúm, lesz ott csűrés-csavarás, hogy kisüssék: nem.)

Jeles írót mondtam, mert szerintem Nyirő az. Ezt onnét tudom, hogy olvastam pár könyvét, és jónak találtam: hol komoran balladisztikus, hol bájos humorú képet festett a székelységről, olvasmányosan. Élvezettel kóstolgattam a kivetkőzött pap szókincsét.

Na de hát ott az a kurva politika, no és a múlt firtatása, felróva Nyirőnek, hogy a nyilas parlament tagja volt, megint szakajtott egyet a nagy magyar összetartozást szimbolizáló kacagány feslő varrásán. Csak persze megint hülyén állok itt: mert akkor nem tudok mit kezdeni például Páger Antallal, aki a nyilas érában vállalt szerepe miatt szintén sáros volt, emigrált is, csak később jött vissza, aztán Kossuth-díjat is kapott. No és pont a napokban láttam zseniális alakítását a Szent Kristóf kápolnája című tévéfilmben.

Tehát Nyirő nem ezt a bohózatba illő kálváriát érdemli, amit most járattak vele. Hanem minimum azt, hogy végre otthoni földben nyugodhasson…

Határvonal

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója kibaszta a biztit. Nem csoda, hiszen jámboran beleegyezett volna, hogy a nemzet teátrumában a Budapesti Román Kulturális Intézet tartson műsort, valamint diszkrét állófogadást — a román nemzeti ünnep alkalmából. Pikáns, mi? Persze ha tudjuk a miérteket. Mert ami a románoknak nemzeti ünnep, az nekünk tragédia, hiszen 1918. december elsején tartották a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesítését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot.

Tehát, mint mondám, sokan felháborodtak-felháborodtunk a mi Róbert gidánk bérbe adó hajlamán, tegyük hozzá, jogosan. De aztán észhez tért, nyilatkozatban visszakozott, mondván, nem állt szándékában senki érzéseit megsérteni, ő úgy gondolta, hogy ezzel a meghitt műsorral és ünnepséggel közelebb hozza egymáshoz a román és magyar népet a kultúra és művészet segítségével. Hát ezzel aligha, főleg nem az említett évfordulón.

Persze nem ez az első eset, hogy égettük volna magunkat, hiszen jó pár éve Megyó és sleppje koccintgatott román potentátokkal e jeles alkalomkor Kempinski Szállóban, és közben nem pirult orcájukon a bőr, hacsak nem a pezsgő maligánfokának hatására.

Az évfordulós muri már akkor is visszatetszést keltett, fogalmazzunk úgy, hogy nemcsak a jobboldalon és annak peremén leledző emberek részéről. Ezt onnan tudom, hogy akkoriban még lelkes nézője voltam a Heti Hetesnek, és a hír hallatán Verebes felszisszent: ezt azért nem kellett volna…

Tudom én, hogy egyébként a magyar—román viszony mostanság nem olyan ellenséges, mi több, ha úgy vesszük, a szlovákokhoz képest cimbi barátok lettünk. És ennek volt egy szomorú aktualitása is: Marian Cosma halála, akit egyként gyászoltak románok és magyarok. De mégis… Valahol a felelős posztokon lévőknek, akár a Nemzeti Színház főigazgatójának jóval erőteljesebben, és nem nyomás hatására visszakozva kell ilyen kérdésekben meghúzniuk a határt.

Ha már 1918-ban a mi rovásunkra tették ugyanezt…