Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. július

Tanú nélkül

2010. 07. 13.

Mit is írtam én több mint egy éve, Bacsó Péter halálakor? Megismétlem újfent, hiszen szomorú aktualitása lett megint:
Bacsó Péter is elengedte kezünket. Elhunyt. Keserűségünk, sajnálatunk egyúttal önző is, hiszen úgy érezzük, kezdünk magunkra maradni ebben a bizonytalan, de mindinkább farkasüvöltéses világban. Abban a világban, melyben a történelmet sokféleképp magyarázzák, kifordítják, befordítják,  brosúraízű és rövidségű szentenciákkal. [...]

navigáció

Balambér   2010-07-14 20:12:35
Tollminátor Uram! Most jutottam odáig, hogy klaviaturát ragadjak! Már régen megfigyeltem, hogy a nyomdászoknak affinitásuk van a művészethez (aki ismerte Berényben Rédei Pistát, Purda Jóskát, - az tudja miről beszélek.) Ti különösen érzékenyek vagytok a szépre-jóra és általában a cizellált stílusra. Rátérve a témára: A Tanú felér az '50-es évekből egy történelmi érettségi tétellel. S a számtalan szállóige, amit azóta is használunk! (Megjegyzem, amikor Szolnokon először levetítették nekünk a Te rongyos életet - s bepöfögött a traktoroslány a vászonra, akkor talán hasonlót éreztem, mintha a Tanút láttam volna '69-ben, 20 évesen. Igaz, hogy nem Bacsó rendezte, de a Csinibaba ugyanez a '60-as évekről. Kíméletlen szatíra - egy másik érettségi tétel a '60-as évekből. De akkor voltam nyolcadikos - a '62-es Ki mit tud! idején. Ezek mi voltunk! Persze nem lenne baj, ha Csurka Döglött aknák-ját sem aszerint ítélnék meg, hogy MIÉP-es-e a szerző! Mert ott is szenzációsak voltak az öreg Majorral - aki komcsisága ellenére is zseniális volt. (De Hamsun meg fasiszta lett és a norvégok mégsem tagadták ki Az Éhséget! Vagy az a demokrácia más demokrácia, mint a miénk?


Tollminátor   2010-07-16 17:11:55
Balambér uram! Egyrészt a hülyítő meleg, másrészt bokros teendőim miatt nem válaszoltam, de most megteszem! Cizellált lelkemmel együtt pirulok dicséreted miatt, de valóban: a nyomdászok között elég sokan mozdultak-mozdulnak a szépre, legalábbis az én időmben így volt. Bár az én esetem egyszerű volt, igaz, tán meséltem is: nem mentem felvételizni, illetve egy alkalmassági vizsgán kipottyantam, sajátos énekstílusom miatt a jászberényi tanítóképzőn. Maradt hát a nyomdászat... Meg az érdeklődés, ami nagy idők tanújává tett. A filmekkel kapcsolatban tökéletesen igazad van, valamint arra ösztökélsz sikerrel, hogy újra előbányásszam a Döglött aknákat és a Házmestersiratót, mert Csurka amúgy tényleg piszok jó író, csak ne kezdett volna direkt politizálni. Nem az ő asztala, főleg ha nyilatkoznia kell tévében-rádióban, szerintem ebben a minőségében szétesően fogalmaz...

2010. július