Hová tűnt Bontovics Kati?

És most hadd írjak egy régi balfogásomról, ami végül is jól sült el. Mondom, régi balfogás (az újabbakat feddje még jótékony homály), mert legalább húsz éve egy interjú jelent meg Bontovics Katiról annál a napilapnál, ahol éppen akkor vitézkedtem egy seggel két nyeregben: korrektorként és tördelőként. Ha nem tudnátok, rettentő izgalmas hangú énekesnőről van szó, akinek, bár jelent meg egy könnyen feledhető poplemeze, de dzsesszt nagyon parázs szépséggel tudott tolmácsolni. Azért is vettem meg akkoriban a bakelitlemezt, de nem hallgattam karcosra, mert éppen a dzsessz hiányzott róla, csalódottan el is dugtam porosodni egy sarokba.

Igen ám, de jött a nagy ötlet, harangozzuk már be a riportot az első oldalon, de ehhez még egy fotó kellene. Némi tipródás után hazaugrottam a rég feledett Bontovics-lemezért, gondoltam, a borítója a monokliban megteszi illusztrációnak. Bőszen be is szkenneltem, hadd pompázzon, akár kicsiben is, az egyes oldalon.

De volt még egy bibi: az oldalt nyomdába küldés előtt még két színre kellett bontani, zöldre és feketére. Én pedig addig-addig bénáztam vele, hogy mire a nyomdába lekerült az oldal, eltűnt a monoklikép: véletlenül kidobtam belőle.

Másnap aztán elhűlten láttam, sehol a kép az újság egyes oldalán, csak a helye, úgy egy kétszer két centis fehérlő négyzetecske. Már készülődtem, mikor hív a főszerkesztő raportra, hogy aztán páros lábbal rúgjon ki. Ám többen elismerően lapogatták a hátamat, milyen nagy ötlet, hogy kihagytam a képet. Mert a beharangozott cikk címe a következő volt: Hová tűnt Bontovics Kati?

Én pedig mit tehettem, rájuk hagytam, hogy milyen zseni vagyok….

Ám most már ki ne hagyjuk Bontovics Kati érzéki hangját, hallga csak, miképp teszi magáévá a dzsesszt!