Szobrászat

Nem szívesen lennék szobor. Főleg nálunk nem, piciny kis országunkban, mert úgy tűnik, ahány bokor, annyiban teremnek a zord kritikusok, akik aztán felrobbantják, ledöntik, leöntik vagy odébb tolják parkírozni a nékik nem tetsző köztéri alkotásokat. Ilyen sors várt Gömbös Gyula szobrára, netán Sztálinéra, amit bronzcsizmájából ugrasztottak ki ’56-ban, Osztyapenkóéra, amely már a szoborparkban lengeti a zászlót. No és a Károlyi-szoborra, amire vörös festéket löttyintettek. Divatja lett az utóbbinak, mármint nem a vörös grófnak, hanem a vörös festéknek, hiszen legutóbb a frissen felállított, vitéz nagybányai kereki Horthy-szobrot is azzal mázolta be jelen esetben Dániel Péter, akinek amúgy elég frusztrált gyermekkora lehetett, tán valamelyik nebuló az ő képes felén kente szét a tízóraira csomagolt kaszinótojást kecsappal, nem tudni, de valami maszatolási kényszer dolgozik benne. De hogy a Horthy-szobor elleni akciójával nem aratott osztatlan sikert, kiderül abból is, hogy a Jobbik iziben feljelentette a szoborgyalázót, de vörös festéktől tocsogó kritikusi hajlamait még a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is elítélte.

Legyünk őszinték: a faszobor nem egy zseniális alkotás, azon túl pedig Horthy személye is vitatott. De hiszen elmélkedtem én valamikor a Kepes András-féle portréfilmsorozatról, amely árnyalt képet próbált festeni a kormányzóról és családjáról. Ám ezen már rég túlléptünk, ma már túlságosan is szidolozni akarják Horthy alakját, valóságos kultusz sarjad éppen, megfeledkezve ballépéseiről, amik aztán gyászosan komor következményekkel jártak. Bár, mint Kerekiben mondták, ők az otrantói hősnek állítottak emléket. Legyen!

Csak a galambokat nem jelentette még fel senki, pedig az ő emésztésük sértheti csak igazán a szobrok cizellált lelkét, amelyről vicc is született:

A nagy park bejáratánál évtizedek óta áll egymással szemben két szobor, egy meztelen férfi és egy ugyancsak pucér nő. Vágyakozva nézik egymást. Arra megy a tündér, s azt mondja nekik, hogy teljesíti egy kívánságukat. Mindketten egyszerre kívánják ugyanazt: fél órára hadd lehessenek élő emberek! Megtörténik. Azonnal a rezgő bokrok közé vetik magukat, ahonnan kéjes sikolyok törnek elő. Rövid szünet következik, amikor így szól a férfi a nőhöz:

— Alig van pár percünk, mit csináljunk?

— Ugyanazt, mint az előbb — mondja a nő pihegve.

— Oké — mondja a férfi —, de most te fogod le a galambokat és én szarom le őket…

De a beteljesületlen szoborszerelemről valamikor, réges-régen még a Metró együttes is énekelt. Hallga csak!

2 hozzászólás a(z) “Szobrászat” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>