Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Serkeperte

Ábrándosan nézem az egészségünket szolgáló hirdetéseket, az ilyen-olyan derék-, has- és sérvkötőket, amit ha magamra adjusztálnék, újfent virgonc lehetnék, mint csikókoromban. No meg a különféle fogyasztó pirulákat, aztán a tutajos (faszállító) szereket, táplálékkiegészítőket, amik naponta zuhannak ki a tévéből, és amik állítólag mind az én üdvömet szolgálnák. No és az asszonyét. Csak kapkodni kéne, mint tyúk a kendermagot.

És ott a sampon is, ha már korpás a hajad, illetve a tündérkének, aki reklámozza, hiszen már valamelyik celebnyikünk jó pár éve megmondta, hogy van az a pénz (szlenggel élve: korpa), amitől a szép sörénye korpás lehet. No de már ezen is túlléptünk, mert úgy tűnik van az a pénz, hogy tetvek is tenyésszenek a hajunkban (lehet, épp a korpaellenes sampon mellékhatása), mert ma reggel már ennek az élősködőnek az ellenszerét mutogatták, ami természetesen garantáltan elpusztítja a serkéket és a fejtetűt. A kis filmetűdben mosolygós anyuka permetezi még mosolygósabb leánykája haját-fejét a csodaszerrel, és mutatják azt is, miképp döglődik a letepert fejtetű.

Ki tudja? Én is mosolyognék, ha közben tudnám, hogy a felvétel után a pénztárablakhoz járulva felvehetem a zsozsót. Annak viszont nem örülnék, ha az utcán rám mutogatnának: Nézd már, ott megy az a faszi, akinek fejtetűje van…

2 hozzászólás: “Serkeperte”

  1. Balambér:

    Én viszont szívesebben böngészem a tutajos szemű csajokat, teveszőr pulóverjükben! Merthogy rajta van a két púpja is!

  2. Tollminátor:

    Balambér uram!
    Na ja! Nem tudom, dromedárszőr pulóver van-e?

Szólj hozzá