Amazonok

De ha már előző posztomban elmerengtem a domborodó keblű kínai női hadosztályokon, a téma továbbgondolásra is érdemes. Egyáltalán: mióta ékesítik hölgyek a világ bármely hadseregét? Hamarjában Jeanne d’Arc, azaz Szent Johanna jut eszembe (bár megelőző korokban is fellelhetnénk őket), aki derekasan aprította az ellent, vagyis az angolokat, fanatizálva saját népét. Erejéből még koronázásra is futotta. Aztán máglyán végezte…

A hölgyek katonai szerepe igazából a II. világháborúban bontakozott ki, természetesen jobbára nem az első vonalban, bár a szanitécnők ott kúsztak-másztak… Ezen túl persze különböző beosztásokban dolgozhattak, teszem azt katonai irodában kopácsoltak az írógépen, orvosként, nővérként, sofőrként teljesítettek szolgálatot, vagy ha láttuk az Angliai csatát, megannyi hölgy pásztorolta a repülésirányító központokban a pilótákat. Az már nem is meglepő, hogy a szovjeteknél női bombázólakulatról olvashattunk.

Aztán eljöttek a boldog békeidők, és a hölgyek, legalábbis egy részük, maradt a hadseregben. Minderről a vélemények igencsak eltérőek, vannak, akik úgy vélik, a nő otthon, a konyhában tüsténkedjen, vagy nyüstölje a gyerekeket. De ha már a seregben szolgál, feléled a sanda gyanú, hogy nem éppen viruló szépség lévén, ott próbál férjet fogni magának. Persze vannak más esetek is. Ott van például az izraeli hadsereg, ahol bizony a hölgyeket is besorozzák két évre, a férfiak pedig három esztendeig koptatják a surranót. Az okot ismerjük: Izrael, bár övé a világ egyik legprofesszionálisabb hadserege, a létéért küzd évtizedek óta.

De miképp érvényesülnek a nők a seregben? Egy 2009-es, számomra meglepő adat szerint például a Magyar Honvédségben szolgálók húsz százaléka nő. Tábornoki polcra még senki nem kapaszkodott közülük, de ezredesi rangig tizenhárman vitték. Ám azt is tudjuk, hogy az utóbbi években, külföldi missziók során már ketten haltak hősi halált…

Mindig megrendítő, ha katonáink halálhíréről olvasunk, de ha nő az illető, még jobban megdöbbenünk, és valószínű, a bajtársakat is jobban sokkolja. Nem csoda. Mert ha végignézzük, hogy a világ hány szegletén húztak mundért a nők, és közülük mennyi hamvasan szép (katonai erényükből ez mit sem von le), bár némelyikük fenségesen marconának tűnik, mint Demi Moore a G. I. Jane-ben (ami egyébként kitűnő film), önkéntelenül aggódunk érettük, szolgáljanak bármely hadseregben.

De hogy lásd, miről is beszélek, turkáltam a rengeteg videó közül egyet, speciel az izraeli lányokról, ha már beszéltem róluk, és akik jószerével bármely beosztásban szolgálhatnak, kivéve a tengeralattjárót. No igen! Sokukkal szívesen végeznék közös fegyverkarbantartást, bár már elég régóta obsitos vagyok…. Imhol tehát a filmecske! No és az aláfestő mjúzik sem rossz…

Citromsavgyár-avató

Csak ülök, és nézek ki a fejemből. Mert még nem igazán tudom, hogy ez a nagy magyar—kínai összecuppanás Viktorunk nagy dobása lesz-e. Egy biztos: a menyasszony csábosan szép, még ferde szemmel is, ha végigmazsolázzuk magát az arát, no és a stafírungot. Az is biztos, hivatalos körökben már nemigen fog szó esni a Tiananmen térről, tudjátok, mikor volt egy kis laza vérfürdő 1989-ben, bár az is igaz, hogy ama elhíresült képsoron egy cekkeres kínai egy egész tankoszlopot állított meg.

No meg az is ismert tény, hogy a demokrácia nagy bajnoka, az Egyesült Államok is kuncsorgott már Kínában egy kis kölcsönért, volt hát értelme a jóval előbbi pingpongdiplomáciának.

Hosszasan sorolhatnánk itt a gazdasági szerződések pontjait, de ami nekem, porba fingó emberkének igazán tetszik, hogy végre gatyába rázzák a MÁV-ot, így tán nem késnek még az intercityk sem, no meg lesz végre budi a kőbányai állomáson. Persze kies városunkat is érinti a dolog, hiszen a Kína által megálmodott európai logisztikai központ tán Magyarország lesz, és nicsak, mintha ennek zsendülő vetése már Szolnokon is kapaszkodna. És itt lesz még nálunk egy bazi nagy citromsavgyár is, ami újabb munkalehetőséget teremt. Innentől kezdve aztán feledésbe merülhet a dehonesztáló ócó, pici kínai papuc.

Gondos kutakodás után ráakadtam én egy titkos videóra, amin már a szolnoki citromsavgyár-avatóra készülnek a kínaiak. Bár meglehet, a feliratot félreolvastam, mert még nagyon az elején tartok a kínai írásjelek tanulmányozásában.

De figyuzd csak, milyen acélosan lépkednek a hölgyek! Ehhez képest a mi díszelgő egységeink csak szánalmasan csoszognak. Azért ehhez a szerény, visszafogott ünnepséghez a szolnoki Kossuth teret egy picit még szélesíteni kéne…

Üres a spájz

Június 25 van, jeles nap ez: a szabadság napja, merthogy a hónap utolsó szombatján ünnepeljük mámoros ajakkal, hogy az utolsó szovjet katonacsizma kidübörgött Magyarországról. Ha úgy vesszük, tényleg csak ideiglenesen állomásoztak nálunk, 1945-től 1990-ig, tehát röpke negyvenöt évig (mi ez a törökökhöz vagy a Habsburgokhoz képest), az egyetemes történelem óráján ez egy röpke kettyintést jelent. Igaz, láthattunk az újságban olyan képet és aláírást (minő baki, ezért a szerkesztőségben bizonyára fejek is hullottak!) mi szerint a hazánkban ideiglenesen állomásozó Déli Hadseregcsoport tisztjei beköltöznek az új öröklakásokba. Mármint nálunk.

Kuncogtunk rajta, mást nemigen tehettünk akkoriban, mert a Birodalom elég tartósnak tűnt. Éltünk hát mellettük, mi több, sefteltünk is velük, ölég sok magyar lakásban villogott estelente a bálnányi méretű szovjet színes televízió, főleg a ruszki laktanyák mellett. A leleményes magyar már csak ilyen. Én hülye, öntudatos voltam, Videotonra spóroltam, hál’ istennek, nem a robbanékony fajtára…
No de már mikor hervadozni kezdett a vörös csillagvirág, a piacokon már akár aknavetőt is lehetett csencselni a fáma szerint. Nekem egy T—34-es közepes harckocsira fájt a fogam, a Négy páncélos és a kutya iránt fakadó nosztalgiám miatt, de OTP-részletre azt nem lehetett kapni.

Tehát már csak kósza képek ugranak be az ideiglenes állomásozásról. A Damiban (hol van már a kies kis uszoda is!), terpeszkedő szovjet tisztfeleségek aranyfogú mosolyukkal. A ruszki laktanya betonelemekből rót komor kerítése, ami mellett nap mint nap elhaladtam a nyomdába menet, és ahol egyik este egy kiskatona sziszegett rám. Kiderült, valami alkoholra vágyott, mindegy milyen, csak ártson. No és ahogy csak zárt alakzatban közlekedhettek Szolnok utcáin is a kimenőn lévő bakák. És a közös hadgyakorlat katonakoromból, midőn a mellettünk táborozó szovjet kiskatonák szántak meg minket, és dobozszám osztogatták nekünk a fegyverbarátság jegyében a tölcséres Kazbek cigarettát. Mert mi meg füstölnivaló után epekedtünk, nem volt érkezésünk az éjszakai riadó előtt vásárolgatni… Isteni volt a rideg sátorban, a dobkályha mellett ücsörögve letüdőzni, hozzá forró rumos teát hörpinteni.

Emlékeztek még A tizedes meg a többiekre? A veretes mondatra, miszerint az oroszok már a spájzban vannak? No! Hát ’90 óta üres a spájz, azért tán a kompótot nem vitték magukkal…

Mellesleg egy ehhez kapcsolódó nótát fülre lehet fűzni. Hallga csak!

Buci-per

Hovatovább az évszázad perévé nemesült Stohl András tárgyalása, a bíróság előtt falkában rostokoló újságírókkal, bokornyi mikrofonokkal, holott lassan már nem is emlékszem, csak homályosan, miért is citálták Bucit a vádlottak padjára. Csak azt látom-hallom, hogy jeles színészünk az ország oskoláit járja, hogy saját tapasztalatait felhasználva fessen elrettentő képet a drogról és a piáról a fiataloknak. Tán még tapsikolhatnánk is a mámoros örömtől a missziót üdvözölve, hiszen az ifjúság körében is kedvelt művészről van szó, tehát talán még hallgatnak is rá, és ezután nem cuppannak rá a Mariskára. De mocorog bennem a sanda gyanú, hogy bármilyen ítélet is szülessen, ennek az imázsjavító road show-nak, vagy nevezzük akár Canossa-járásnak vagy így, vagy úgy vége lesz, eddig tartott.

A tárgyalásra szolidaritásból, a családtagokon kívül veretesen csengő nevű színészlegendák is elzarándokoltak, például Törőcsik Mari, Garas Dezső, Kern András, Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, no és az izgalmában rágógumit gyurmázó Kulka János, akit aztán a bíró kitessékelt a teremből. Köpni.
Aztán még könnyekkel megpecsételt petíció is készült a bíróság jó szívére apellálva, szintén veretes nevekkel, Buci érző művészlelkét, mint vajat köpülgetve, no meg komor képet festve arról, mi lesz, ha a börtönbüntetés okán egy jeles színészt veszít el az ország.

Szögezzük le: Stohl András kurva jó színész. De bedrogozva és ittasan balesetet okozott. Ráadásul nem ez volt az első esete, tehát felelnie kell. És bármennyire is kedvelem őt, mint színészt, és bármennyire is kedvelem, mi több, imádom akár Törőcsik Marit, és a még felsoroltakat, kampányolásuk számomra már kicsit visszataszító kezd lenni…

Summertime

Néhanapján elnézegetem a Mezzo tévét, remek zenei kincsesládikó, amelyben, ha felnyitod és beleturkálsz, aranyló hangjegyek csilingelnek a füledbe. Persze balettet is láthatsz, kortársat is és klasszikust, elandalodhadsz a tütüben pompázó leánykákon, amint légies könnyedséggel lebegnek a színpadon.

De az én fülemet most Pauline Malefane ragadta tökön, hogy némi képzavarral éljek. A Summertime-ot énekelte Gershwin örök becsű darabjából, a Porgy és Bess-ből. Szép, iskolázott hang, a fekete énekesnőé, tán le is nyűgözött volna, ha nem emlékeznék rá, hogy élt nem is olyan régen egy Janis Joplin nevezetű blueskirálynő, és ő is felfedezte magának ezt a nótát. És nekünk. Nekem. Mert hallottam én ezt már sokféle interpretációban, akár Ella Fitzgeraldtól is, de Joplin ebben felülmúlhatatlan.

Hendrix mondotta Eric Claptonról: ő az a fehér muzsikus, aki úgy játssza a kéket, mint egy fekete. Úgy hiszem, Janis Joplinról is elmondható ugyanez, csak ő a torkával művelte, amit művelt. Mi több: leiskolázza akár Pauline Malefane-t, akár Ellát. Vagyis náluk is feketébben énekelt…

Janis Joplin a Cheap Thrills-korongra énekelte fel 1968-ban az örök becsű számot. Érdekesség a lemez borítója is. A fáma szerint ezen eredetileg Janis és a Big Brothers együttes heverészett volna tök pucéran egy ágyban, legalábbis a blueskirálynő elképzelése ez volt, de a prűd kiadó hamar megtorpedózta a frivol ötletet. (Nem ez lett volna az egyetlen, más együttes is kacérkodott ilyen pajzán gondolatokkal.) Így lépett egyet előre a grádicson a hátsó borítóra tervezett grafika, ami zseniális, és ha végiglegelteted rajta a tekinteted, mintha képregényt nézegetnél, azonkívül beszarsz a röhögéstől.

http://www.amazon.com/gp/customer-media/product-gallery/B00000K2VU/ref=cm_ciu_pdp_images_3?ie=UTF8&index=3

(Sajnos, mafla hozzá nem értőként csak így tudtam feltenni a borító fotóját, kattints a másodikra!)

No de hogy ezt elkerüld, vagy ha már későn szóltam, inkább hallga csak a pucér lelkű és szívű Janis Joplint stílszerűen fekete-fehérben…

A munka világa

Immáron harmonikázó gyomorral hallgatom a zengzetes dumát akár Szijjártó Peti kormányszócipelő szájából, hogy a legnemesb cél visszaterelni az embereket a munka világába. Ühüm! No de hogy lássuk, mégis miről merengek itten! Most épp a kedvezményes nyugdíj körül kialakult hajcihőről.

Mert tagadhatatlan: vannak markukba röhögők, akik életerős emberként élvezik a henye kedvezményes nyugdíjat, miközben vagyunk páran, nyugdíj előtt lévők, akiknek mondjuk, a horizonton felvillan, hogy na még öt év, te füles jószág, aztán nyugdíjba mehetsz. Hacsak nem úgy jársz, mint a kordét húzó csacsi, akinek a bakról boton fityegtetik az orra elé a csábos répát, hogy ha még össze is fossa az inát, de rántson még a kétkerekűn, mert csak így haraphat a jóízű konyhakerti növénybe. Már ha van még foga. Bár a műfogsor is kitűnő, főleg ha az agyonreklámozott műfogsorragasztót használod, mert akkor nem fog kizuhanni az erőlködéstől kitátott szádból. Szép lesz tőle a műmosolyod, mert van még esélyed, hogy az öt év nem biztos, hogy öt év lesz. Nem kevesebb. Hanem több. Már ha éppen nem penderítenek ki az áhított nyugdíj előtt a munka világából, hiszen az ettől való félelem okán is lehet fosni sugárban, még Németországba sem kell ehhez kirándulni. Tippelj! Milyen esélyed lesz akkor visszakuncsorognod a munka világába?

No de ott vannak például a tűzoltók. Tőlük bizistók, nem sajnálom én a kedvezményes nyugdíjat. Úgy vélem, megdolgoztak érte, nem hiába titulálják őket lánglovagoknak, bár eme agyonkoptatott titulusról szívesen lemondanának, csak ne kelljen még hatvanévesen is fickándozniuk a lajtorján, a fecskendőt cibálva maguk után.

A rendőrök pedig? Érdekes lesz az is, amint a virgonc betörő után veti magát netán a munka világába visszavezetett, fáradtságtól kopott lábú Kiss III. János törzsőrmester, kábé olyan eséllyel, mint a Rejtő Jenő által megénekelt fejőstehén a jó kondícióban lévő sas után. Aminthogy az is rejtene magában némi bájt, ha a tizenhatodikára összekürtölt gigatüntetésen rendőr verne rendőrt, ha elbitangolnának az indulatok. Legföljebb naponta bohóc- és droidmezt, illetve gumibotot cserélnének: páros napokon az egyik csapat tüntetne, páratlanokon a másik (állítólag a kopott tüskéjű sünöket is reaktiválják).

Mert úgy tűnik, hosszú, forró nyarunk lesz, ráadásul nem csak a rendvédelmisek között folyna a meccs.

Meglehet, vízióim szélsőséges mezsgyén csaponganak, no meg lefegyverző a tény: Pintér Sándor belügyér saját magát is visszavezette kézen fogva a munka világába, tán röstellte, hogy ő is negyvennyolc évesen somfordált nyugdíjba, hogy harapdálhassa a vízbe áztatott, száraz kenyeret…

De hogy azért ne csüggedj, hallga ezt a buzdító nótát!