Halihó!

Békés, boldog, gyomorrontásmentes karácsonyt kívánok annak, aki erre kujtorog unalmában! A szobában szárnyaikat zizegtető angyalkákat nem köll sprayjel lövöldözni! Az ujjaitokat se metéljétek el karácsonyfaállítás közben! És ne káromkodjatok, ha mégis feldől, mert a gyermekek igen tanulékonyak! Végül: őket is engedjétek a kisvasúttal játszani… :)

Janicsák Veca és Keresztes Ildikó cipellője

Én nem zokogok egyfolytában, hogy Janicsák Veca kiesett, csak nem értem, hogy miért kellett kibuktatni? Persze zsebében a legjobb női énekesnek kijáró cím, de hát, gondolom, nem egészen erre hajtott. Amúgy valóban izgalmasan jó énekesnővé cseperedett az X-faktorban. Egyre bátrabban bontogatta elbűvölő hangszálait, én például egyenesen lepetéztem az általa interpretált Whitney Houston-számon, tudjátok, ami többek között a Több mint testőr című film egyik betétdala volt, és amiben Kevin Costner osztogatta az intellektuális pofonokat.

Megtalálta önmagát, különösen akkor, midőn magyar számokat énekelt, bátran nyúlt a Csík zenekarhoz is, üdítő volt hallgatni a sok szirup között. Aztán bukott egyet. Illetve elbuktatták. Vagyis elbukott Keresztes Ildikó orvul kinyújtott cipellőjében, aki nem mert dönteni, hogy ki jusson tovább. Rábízta ezt a sok ezer fülű cézárra, vagy inkább cezarinákra.

Ettől a pillanattól nem volt kétséges, hogy Janicsák Veca kiesik, hiszen borítékolható volt, hogy az SMS-gombokat nyomorgató tömeg inkább a jó svádájú és tagadhatatlanul jó hangú Vastag gyerökre szavaz félig elaléltan, pisis rokolyával. A nők már csak ilyenek, főleg a tinik.

Pedig én már úgy véltem, ha értéket is keresünk, itt Vecának kell nyernie, aki egyre komfortosabb volt majd minden stílusban. Igaz, eleinte Király L. Norbit kedveltem (most inkább már aggódom érte), aki szintén egyéniség, áradoztam is már róla egy korábbi posztomban, de lássuk be: legutóbbi Tina Turner-számát alapvetően elbaszta, oly annyira, hogy hirtelen nem értettem: mi a frászt keres itt? De persze ennek ellenére a népszerűség tajtékán továbbjutott.

Ennyi történt tegnap, a nyertes majdan boldog lesz, hogy meddig, ki tudja, hiszen utána dúródnia kell a könnyűzenei élet tortájához, hogy legalább valami kis habos szeletet lecsippentsen róla, ami a nagy tülekedés miatt nem túlzottan reményteljes feladat.

Illetve történt még valami: versenyen kívül, sztárvendégként Ákos is fellépett A fénybe nézz című dalával. Na ez volt az legigazibb érték. Mondom ezt annak ellenére, hogy sosem tartoztam Ákos rajongótáborához, de ez a szám lenyűgözött…

Az elbitangolt vonat

Olvasom, hogy Devecsernél elcsámborgott egy tehervonat. Mármint a masiniszta nélkül. Az eset még tavaly történt, eddig ügyesen titokban tartották, a Népszabi lebbentette fel az ügyről a szénporos fátylat. Merthogy egy szénszállító szerelvény ácsorgott a Devecseri állomáson, azért, hogy bevárja a szemből jövő gyorsot. A mozdonyvezető, hogy addig se unatkozzon, leszállt a mozdonyról, és bekocogott a forgalmi irodába, tán egy kávé, jobb esetben egy kis csöcsörészés reményében. Igen ám, de a mozdonyt járó motorral hagyta, valami fékszelepet sem húzott be, vagy meglazult, így aztán az egész szerelvény méltóságteljesen kigördült az állomásról. Nosza, trappoltak is utána a talpfán a vasutasok, majd megszakadó szívvel. (A hülye vicc kelhetett életre, mikor egy fazon rohan az állomásról kihúzó vonat után, mire odakiált neki egy másik kárörvendve: hiába futsz, azt már nem éred el, mire visszaszól a nyargaló fazon: muszáj, mert én vagyok a mozdonyvezető…)

Szóval izgalmas hajtóvadászat vette kezdetét, még a vágánnyal párhuzamos úton is téptek mellette kocsival, majd meg is előzték az elbitangolt vonatot. A mozdonyvezetőnek támadt egy kósza ötlete, hogy felugrik a mozgó szerelvényre, de mint tudjuk ez veszélyes, és legföljebb Bruce Willis lett volna erre alkalmas, de ő is csak mankóval.

No de azért Tüskevárnál végre sikerült megállítani féksarukkal a szerelvényt. Kabaréba illő jelenet volt az egész, annál is inkább mivel tragédia nem történt: késett egy szemből jövő személyvonat. Mert ebben az egyben a MÁV megbízható. Mármint a késésben…

No már most erre fogok gondolni, míg pirospozsgásan várom az intercityt a szolnoki állomáson a nyüszítően hideg peronon bokázva, míg immár szinte unásig megszokottan kiírják, hogy késik tíz percet…

Addig is hallga csak!

Kontraszt

Korán érkeztem a bank elé befizetendő csekkjeimet lobogtatva, nyitásig volt még úgy öt perc. Hogy addig is ne szobrozzak hiába, elmerültem a pénzintézet falán pompázó, termetes márványtábla szemlélésében. A rávésett gyöngybetűkből megtudtam, hogy a pénzintézet épülete 1937-ben emeltetett, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzósága idején.

Sorjázott még ott pár név, hogy kik is szorgoskodtak abban az időben Szolnok dicsőségének fényezésén: az akkori ispáné, alispáné, no és a pesti patrónusé, de bizony a nevüket már elfeledtem. Nem tudom. Mint ahogy a két magába roskadt hajléktalanét sem, akik ott, az árkádok alatt töltötték félelmetes kontrasztként az éjszakát, bűzben és mocsokban.

Csak a pénznek nem volt ott szaga…

Ha Ridley Scott mesél…

Hopsza! Ridley Scott tegnap ünnepelte hetvenharmadik szülinapját! Kedvelt rendező a fazon, zseniális, nagy mesemondó. Éltemben sok filmjén andalodtam el, olyan tökéletes miliőt tudott fösteni arról a korról, amivel éppen bíbelődött. Komfortérzetem volt, akkor is, ha a fejvadásszal szárnyaltam a jövőbe, akkor is, ha Thelma és Louise mögött kuporogtam a hátsó ülésen. Sasolhattam a Colosseumban a Gladiátor gyilkos harcait, jeges félelemmel telve futhattam a petéző, nyálcsorgató Alien elől, igyenöst Ripley hadnagy oltalmazó karjaiba.

Szóval gyanítom, sok ezer kilométernyi celluloidszalagján zarándokoltam már végig, de rám legjobban A paradicsom meghódítása hatott. Totális katarzis, no persze ehhez Vangelis csodás, lélekfürdető zenéje is szükségeltetik. Vangelisé, aki Ridley Scott tökéletes szimbiózisa ebben a filmben, akárcsak a kezdeteknél, a Szárnyas fejvadászban is.

Kolumbusz kora a legsötétebb középkor, ahol az inkvizíció jóvoltából égnek a főtereken a máglyadalok, sikoltozó eretnekeket sütögetve. De ebben a sötét korban vág neki az izgága felfedező a világnak, hogy bebizonyítsa, földünk nem egy túlméretezett, lapos tányér, hanem gömbölű. És ebben Spanyol Izabella (jé, ez is Ripley hadnagy, azaz Sigourney Weaver!) cirógató pártfogása segíti. Ellentmondásos kor, az inkvizíció kínzó spanyolcsizmájával, templomok tömjénfüstjével, a tenger illatával, a középkori utcák bűzével. De ugyanakkor, ha hallgatod Vangelis lélekbalzsamos zenéjét, miközben Kolumbuszék a súlyos harangot húzzák fel nyögve a toronyba, elkezdesz hinni Istenben…

Hallga csak, miközben a jelenetek közt mazsolázol!