Lenin sapka nélkül

Olvasom, hogy jótékonysági árverést rendez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a vörösiszap-károsultak javára. No és hogy mik kerülnek kalapács alá? A minisztérium raktáraiban porosodó munkásmozgalmi relikviák, köztük Lenin-szobrocskák, no meg Rákosi pajtásról készült képek, festmények. Mindezt sajtótájékoztatón jelentették be, Soha többet, harmadszor! címmel. Szellemes.

Őszintén szólva, nem egészen tudom, mit kezdenék egy lepókhálózott Lenin-nippel, amint szolidan ott terpeszkedne a nagyi által horgolt terítőn, mondjuk a vitrinben, vagy ott billegne a plazmatévé tetején. Legalább bólogatna, akkor pazar helye lenne egy autó hátsó ablakában. Amúgy pedig kerengett még az átkosban egy viccecske, hogyaszongya, milyen az orosz szexfilm? A válasz: Lenin sapka nélkül. Kissé perverz dolog elképzelni, ahogy Másenyka és Ványa együtt simogatják a lánglelkű népvezér enyhén tar fejét, míg el nem kopik. De a jósnők vásárolhatnának belőle nagyobb tételt, és a kristálygömb helyett arra buknának rá a sejtelmes félhomályban. Netán kalapszalonok próbababája is lehetne. Sikkes lenne a buksiján néhány fodros, fejfedőköltemény.

De Rákosi-képet végképp nem kérek! Összefacsarodna a szívem, amint a fotón kaszálás közben épp lemetéli a saját lábát. Leninről készült festményt se szeretnék! Akkor inkább már Lennont, hogy csavarjak egy régebbi posztomban leírt másik viccen…

Határvonal

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója kibaszta a biztit. Nem csoda, hiszen jámboran beleegyezett volna, hogy a nemzet teátrumában a Budapesti Román Kulturális Intézet tartson műsort, valamint diszkrét állófogadást — a román nemzeti ünnep alkalmából. Pikáns, mi? Persze ha tudjuk a miérteket. Mert ami a románoknak nemzeti ünnep, az nekünk tragédia, hiszen 1918. december elsején tartották a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesítését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot.

Tehát, mint mondám, sokan felháborodtak-felháborodtunk a mi Róbert gidánk bérbe adó hajlamán, tegyük hozzá, jogosan. De aztán észhez tért, nyilatkozatban visszakozott, mondván, nem állt szándékában senki érzéseit megsérteni, ő úgy gondolta, hogy ezzel a meghitt műsorral és ünnepséggel közelebb hozza egymáshoz a román és magyar népet a kultúra és művészet segítségével. Hát ezzel aligha, főleg nem az említett évfordulón.

Persze nem ez az első eset, hogy égettük volna magunkat, hiszen jó pár éve Megyó és sleppje koccintgatott román potentátokkal e jeles alkalomkor Kempinski Szállóban, és közben nem pirult orcájukon a bőr, hacsak nem a pezsgő maligánfokának hatására.

Az évfordulós muri már akkor is visszatetszést keltett, fogalmazzunk úgy, hogy nemcsak a jobboldalon és annak peremén leledző emberek részéről. Ezt onnan tudom, hogy akkoriban még lelkes nézője voltam a Heti Hetesnek, és a hír hallatán Verebes felszisszent: ezt azért nem kellett volna…

Tudom én, hogy egyébként a magyar—román viszony mostanság nem olyan ellenséges, mi több, ha úgy vesszük, a szlovákokhoz képest cimbi barátok lettünk. És ennek volt egy szomorú aktualitása is: Marian Cosma halála, akit egyként gyászoltak románok és magyarok. De mégis… Valahol a felelős posztokon lévőknek, akár a Nemzeti Színház főigazgatójának jóval erőteljesebben, és nem nyomás hatására visszakozva kell ilyen kérdésekben meghúzniuk a határt.

Ha már 1918-ban a mi rovásunkra tették ugyanezt…

Tíz szót helyesen

Már megest hümmögni voltam kénytelen. Mégpedig azon a javaslatcsomagon, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal kreált az alkotmánymódosítással kapcsolatban, és amire jó köztársasági elnökünk, Schmitt Pál áldását adta.

Én most nem mennék abba bele, hogy ennek alapján az Alkotmány bevezetője leginkább egy kapcsos imakönyvre hajazna a Sátán elleni harcra buzdítva, illetve alapvetően a Szent Korona-tanra hivatkozva döntené el az új alkotmány vonulatát.

De van ebben egy passzus, ami kedvencemmel, a magyar nyelv őrzésével és ápolásával is foglalkozik. Ami nagyon rendben van, ez nekem is vesszőparipám. Csak hát a javaslatcsomag hemzsegett a helyesírási szarvashibáktól, olyanoktól, amitől egy jobb érzésű korrektor eldobná pirosan fogó pennáját, és sikoltozva menekülne messzire, nem vállalván a Don Quijote-i szélmalomharcot. Nem merítenék a bőség kosarából, mármint a hibákból most egyet sem, mert a rossz példa ragadós, higgyetek hát nekem! Persze a média rögvest szopogatni kezdte ezt a nyalánkságot, tegyük hozzá: jogosan. Mert ha már éppen nem csellengett arra a hivatalban egy helyesen írni aránylag jól tudó emberke, tán várniuk kellett volna kicsinyt, míg nem kerül elő valaki, aki elpiszmogott volna a terjedelmes javaslaton, átfésülve az irományt, és legalább a legordasabb hibákat kimazsolázta volna.

Lapkészítésnél régebben az ehhez hasonló hibákra mondták, hogy a nyomda ördöge betette a lábát. Viszont ebben a javaslatcsomagban vagy ajánlásban egész ördögcsorda dorbézolt. A kritika hatására megszégyenülten le is vették az internetről a KEH munkatársai ezt az irományt, és ha a Sátán ellen nem is, de a kis virgonc ördögök ellen megkezdték a harcot.

De hogy sikerrel járjanak, javaslom, vegyenek példát köztársasági elnökünkről, aki naponta tíz idegen szót tanul meg. Vagyis tegyék ők is, de elég, ha magyarul és helyesen…

I. József, az igazságos

A fáma szerint ez idáig inkognitóban settenkedett közöttünk egy Árpád-házi király. Nevezetesen Árpád-házi Daka József, aki a minap jelentette be trónigényét formás kis levélben az Országgyűlésnek, végig királyi többesben fogalmazva.

Isten kegyelméből I. József már nem tűrt tovább, állítása szerint többek között a Habsburgok mozgolódása késztette arra, hogy felfedje kilétét. Hogy milyen sikerrel jár, érdemben mennyire foglalkoznak majd beadványával a honatyák, még nem tudni. Gyanítom, álmatagon továbbtolják az asztalon. De hozzá képest igazságos Mátyás király csak röpke ideig, mondhatni, kedvtelésből vegyült el néha inkognitóban a nép között, hiszen I. Józsefet még maga Horthy Miklós koronáztatta meg titokban Serédi Jusztinián hercegprímással, meghívott kormánytagok jelenlétében, 1944. június 25-én. Legalábbis I. József ezt állítja.

Innentől kezdve kétkedve hümmögök, mert nem jellemző ránk, magyarokra a mord titoktartás, meg aztán amiről már akár csak három ember tud, az a kis édes titok hamar kipattan, akár tavaszelőn a rügy. De a kilencvenkét esztendős királyt ez nem zavarja, köti az ebet a jogarhoz, hogy a koronázás megtörtént.

Persze volt már ilyen koros királyunk, pontosan az általa gyűlölt Habsburg-ház sarja, Ferenc József, aki minél idősebb volt, annál ruganyosabb léptekkel távozott a vizitekről, és mindennel nagyon meg volt elégedve. Ennek ellenére I. József kenterben verné, legalábbis életkorban ő császári és királyi fenségét, ha kiszednék a naftalinból a királyi palástot.

Viszont, mint mondtam, a mai állapotokkal ő koránt sincs megelégedve…

(Ehem! Remélem, nem követtem el felségsértést! De hogy egy kis csemegével is szolgáljak, hallga csak!)

Ha a szobor megmozdulna

Manapság elszólítanak bokros teendőim, így aztán ritkán ütöm fel amúgy elektronyikusan a naplómat, tehát később is reagálok némely dologra.

Mert mi is történt nemrégiben? Kipenderült a mi Ferink a Nagy Imre-szobor elé demokráciát védeni a zengzetes nevű Demokratikus Charta égisze alatt. Igen, pont ő! Szaftos kis beszédet tartott. Persze lehet rugózni azon, hogy mit is akar tenni Viktor az Alkotmánybírósággal, no de hogy a mi őszödi böszménk tolvajozza le a mostani kormányt, meglepő fordulat, hiszen a nokiás dobozokra épülő harácsdemokrácia a Gyurcsány-kormány nevét fémjelezte. Aztán meg a demokráciát azért sem illő neki oly lánglelkűen védeni, mert emlékszünk még a rendőrattakokra, kardlapozásra, viperasuhogtatásra, gumilövedékekre, amiknek ártatlan tüntetők is szép számmal estek áldozatul. Gondolom, Nagy Imre szobra is elcsudálkozott ezen a vehemencián, mert mintha a fejét csóválta volna. Pedig pertuban vannak Ferivel, bár ez a pertu igencsak egyoldalú, Nagy Imre nem tudott védekezni ellene. Persze az igazi csoda az lett volna, ha a mártír miniszterelnök szobra lelép a talapzatról, megpödri bajuszát, és nyakon vágja az elkúrt, lelkes demokratát: Csiba te, Feri!

De hát mint tudjuk, a szobrok mozdulatlanok, hacsak nem költöztetik őket, ez idáig még Osztyapenkó sem váltott kapcát. Így aztán a szobrok még egy röpke, megható, mikrofonba harsogott kurvannyázást is elviselnek, amit valami Petőfi-epigon rögtönzött, ugyancsak a demokrácia védelmének jegyében…