Pandora szelencéje
…emlékszem, volt idő, amikor egészen váratlanul mart belém a félelem. Akár a katonaságnál, míg a kötelező surranót koptattam. Egyszer csak riadó lesz, s valahol, a lokátoros kocsi mélyén nyüszítve meredünk az indikátorra, milyen lassúdad kérlelhetetlenséggel közelít felénk a kis, sárga, kifli alakú jel: egy atomrakéta. Közben valahol a Szovjetunióban is nyílnak már a rakétasilók, hogy lomhán kikászálódva belőlük elinduljon az ellencsapás. Mert természetesen Amerika kezdi…. A retinámba égett ez a kép, hiszen annyiszor láttam már ilyen-olyan filmeken. Csatakosan ébredtem.
Aztán már boldogan büfögő civilként, akár a buszon ülve, éppen hazatartva, egy pillanat alatt belém hasít a rettenet, tán egy barom éppen most nyomja meg azt a bizonyos gombot. Én is megnyomtam. A leszállásjelzőt.
No de az alaphang: a Japánnal még hadban álló Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án ledobja az első atombombát Hirosimára. Száznegyvenezer ember azonnal meghal, mintegy százezer később, a sugárártalmak miatt. Aztán három nappal később Nagaszaki…
Persze lehet ragozni, miért is történt mindez.
Hogy Amerika kímélni akarta katonái életét, ismerve a japánok fanatizmusát.
De nem! Amerika figyelmeztetetni kívánta a már egyre kényelmetlenebbé váló szövetségesét, a Szovjetuniót, amely már akkurátusan morzsolgatta fel Mandzsúriában a Kvantung-hadsereget. Vagy mindkettő együtt.
Pedig Teller Ede emlékezése szerint ők nem ezt akarták. Az amerikai elnökhöz írt levelükben köztes megoldást javasoltak. Vagy azt, hogy japán megfigyelőket hívjanak Amerikába egy demonstrációs, kísérleti robbantásra, vagy a Tokiói öböl fölött robbantsanak, az éppen elég elrettentő lesz. Ám a levél nem jutott el az elnökhöz. Ennyit a naiv tudósokról…
Az Enola Gay, méhében a Little Boyjal elindult végzetes útjára. Megnyílt Pandora szelencéje…
Azóta, már bocsánat, de nemzedékeket fosattak-fosatnak végig, gondoljunk csak a kubai rakétaválságra, mindkét oldal a maga igazát bizonygatva, csöpögve a humanizmustól, hogy ők nem akarják, de… De látni az amerikai iskolát, ahol a tanerő parancsára gyerekek húzódnak a pad alá. Látni egy kísérleti robbantást, amerikai katonák sziluettjét, ahogy szintén parancsra, hátat fordítanak a nem is olyan túl messzinek tűnő atomvillanásnak. De a ruszkik sem restek: szovjet alakulatokat hajtanak végig, igaz zárt páncélkocsikban, sugárfertőzött területeken. Mert epedve ég mindőjükben, mármint a fejesekben a tudásvágy: hogyan is hat ez az emberi szervezetre. És mi, porba fingó emberkék tovább rettegtünk. És ennek a rettegésnek irodalma van, lásd például Robert Merle Maleviljét. Vagy akár a filmipar is szépen hízik ezen, elég, ha a Mulholland című mozi pörög előttünk.
Aztán persze megmagyarázták, enyhül a veszély, politikusok írnak alá klakkban-frakkban atomcsend-egyezményeket, mögöttük fess katonai attasék, szárnysegédek vagy mi a szarok ácsorognak ünnepélyesen.
Úgy tűnt, fellélegezhetünk…
De azért, néha-néha megnyomom a leszállásjelző gombját, eszem be jut: Pandora szelencéje még mindig nyitva áll…
2010. 08. 7., 16:50
Ami (pardon Amy) azt illeti Észak-Koreát már seggbe rúghatná a Júeszé! Nem igaz, hogy egy ilyen bohóc államot nem lehet móresre tanítani! Kegyetlenül hangozhat, de az agymosott ottaniak saját maguktól soha nem evickélnek ki abból a Platon-i világból. Nem kellene adni semmiféle segélyt, úgyis csak szórakoznak és szemtelenkednek tovább! Ha felfordulna a sok agymosott, akkor egyszer csak kitörne egy éhséglázadás. Ez azért is érdekes lenne, mert az ázsiaiakra éppen a fanatizmus jellemző. (Iránt én nem tartom veszélyesnek, mert rokonunk is nekünk jászoknak és mégiscsak egy kultúrnép, s velük mennyire bőszen foglalkozik a Júeszé! )
Persze mit csinálna a szabadsággal az észak-koreai nép, ha nem mondaná meg a Párt, hogy merről hány méter! (Mondjam azt, hogy még közülünk is sokan Kádár papát sírják vissza, hogy gondolkodjon helyettünk? Miközben valaki meg lámpaernyőt csinált a koponyájából, s innét jött rá, hogy milyen lángész volt az Öreg, ha bevilágítja neki az íróasztalát a belsejébe tett gyertya!)
Bizony fennállt a veszélye, hogy az öreg Brezsnyev egyszer véletlenül ráül az indítógombra a reterát helyett!!
2010. 08. 7., 21:07
Megest csak én vagyok Tollminátor Uram. Most tudtam megnézni a videot. Meg kell, hogy mondjam; rám nagyobb hatással van egy olyan pszichodráma, mint anno… a “Szerelmem Hiroshima”, mint az ilyen tömény borzalom. Biztosan láttad, mint én, hiszen mi csak azt a filmet nem néztük meg a moziban a ‘60-as években, ahová még álbajuszt ragasztva sem tudtunk besurranni 18 év alatt a sasszemű jegyszedő néni elől. (Különben, hogy milyen fura az emberi természet: számomra a legborzongatóbb film az “És hamarosan a sötétség” volt, melyben gyakorlatilag nem történik semmi, mégis benéztem utána az ágy alá!)
2010. 08. 9., 10:12
…no igen, Észak-Korea most is nagyon oberkedik, kábé ott tartanak most, mint Kína a “kulturális forradalom” idején… Viszont a Szerelmem, Hiroshima eddig valahogy kimaradt az életemből, pedig nagy mozifaló voltam… Bepótlandó!
2010. 08. 9., 21:40
“Szerelmem, Hirosima” - japán-francia filmdráma (1959). Falura néhány évvel mindig később jutottak el a filmek. Valószínű, hogy amikor Nálatok játszották, akkor még Te inkább Szörny Ella de Frászt kukkeroztad a 101 kis dzsugelben!