Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Székfoglalók

Nem tudom, volt–e valaha ilyen káprázatosan rövid ideig valaki is házelnök, mint Schmitt Pál. Mert úgy tűnik, nem sokáig rázogatja már a csengettyűt a parlamentben: köztársasági elnök lesz. A mi Viktorunk izent haza bulgáriai nyaralásából, hogy ő legyen. Mit mondjak? Különösebben nem lepődtem meg. Pedig a szocik is állítottak jelöltet, Balogh András történészt, thaiföldi nagykövetet, aki be is mutatkozott a Fidesz-frakciónak. A vizit meglepően jól sikerült: a fideszesek alkalmasnak találták az államfői posztra. Egy rövidke pillanatig mintha angyalok szárnyaltak volna át a viharos magyar politika egén: épp hogy csak nem váltottak cvikipuszit fideszesek és szocialisták, úgy körbeudvarolták egymást. Balogh András megszédülve odaanyilatkozott, hogy Európában érezte magát.

Persze a Fidesz galantériája érthető: tudván tudják, hogy az ő  jelöltjük lesz a befutó a rövid, udvarias csörte után, vagyis Schmitt Pál, aki viszont antréjával egyenesen elbűvölte őket. De azért mégis: üdítő volt a hangnem mindkét részről.

A vesztes viszont alighanem a tubesi rózsák atyja, Sólyom László. Akire immár némi nosztalgiával gondol a baloldal és az elenyésző számú liberális morzsalék, holott annak előtte rugdosták őt rendesen, ámbár kapott ő a radikális jobboldal zsákjából is.

Hogyaszongya, bávatagon nézte a Sándor-palota ablakából az alakuló Magyar Gárda masírozását. Hogy valamelyik újévi köszöntőjében nem volt mögötte magyar zászló, csak egy kredenc. Hogy nem parolázik akárkivel. Hogy megvétózta Horn Gyula plecsnijét. Hogy a 2006-os tüntetések, zavargások, rendőri brutalitások idején erkölcsi megújulás szükségességéről beszél. És egyéb nyalánkságok.

Tény és való, néha mintha kissé lassúdan lendült volna rá némely dologra Sólyom, de tán azért, mert előtte alaposan kiszidolozta a paragrafusokat. Mert pedáns, akkurátus ember ő.

Ámde a nagy körmagyarban pillanatnyilag megüresedett a házelnöki szék, amibe, mielőtt kihűlne Schmitt popójának melegétől, a konya bajszú megmondó ember, Kövér László fog ereszkedni. Tán kötélen…

10 hozzászólás: “Székfoglalók”

  1. Málnássy:

    Semjén:. „Itt az ideje annak, hogy az arisztokratikus attitűd helyett a plebejus attitűd érvényesüljön, olyan köztársasági elnök kell, aki közülünk való”

    Részlet egy plebejus életrajzából:
    „1983-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai sorába. 1991-től a NOB végrehajtó bizottságának tagja lett, 1995-ben a NOB-alelnökévé választották, 1999 óta a NOB protokollfőnöke. Emellett 1995 óta a NOB Sport és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, 1999-2007 között az Olimpikonok Világszövetségének elnöke is volt.

    Diplomáciai pályafutása 1993-ban kezdődött, amikor kinevezték madridi nagykövetnek, később 1995-ben akkreditálták Andorrában is. 1999-ban Svájcban lett nagykövet, s akkreditálták Liechtensteinben is.

    2002-ben független jelöltként elindult az önkormányzati választásokon, Budapest főpolgármesteri címéért. Jelöléséhez csatlakozott többek között a Fidesz és az MDF is.

    2003-ban belépett a Fideszbe, majd 2003-2007-ben a párt alelnökeként dolgozott. A 2004-es EP-választáson pártja listavezetője volt, azóta az Európai Parlament tagja, majd 2009-től az Európai Parlament elnökségének tagja, s egyik alelnöke.”
    Forrás: Fidesz.hu
    :)

  2. :

    Ne hiszem, hogy a szépíró köztársasági elnökök (ilyeneket választottak anno Szerbiában, Csehországban, Brazíliában (a szenátus elnöke), de író volt a reformkorban Szemere Bertalan is…) inkább megfelelnének erre a posztra, mint egy hosszú diplomáciai múlttal (lásd fentebbi bejegyzést) rendelkező egykori olimpiai bajnok. Hogy Schmitt nem lesz a kormány “ellensúlya”?… Minden bizonnyal. De hát Sólyom László sem volt lényegében az, de nem is lehetett, hisz a köztársasági elnöki pozíció ezt nem teszi lehetővé ma Magyarországon, ehhez a közjogi helyzetét kellene alkotmánymódosítással megerősíteni.

  3. Tollminátor:

    Kedves Málnássy!
    Igazándiból én Schmitt alkalmasságával nem is foglalkoztam, mert nem erre hegyeztem ki a dolgot. Amúgy is: én még mindig Göncz papát tartom a legjobbnak. De szíves figyelmedbe ajánlom mint csemegét, Tóta W. Árpád zseniális írását, akivel azért nem mindenben értek egyet, erősen túloz, de ennek ellenére könnyesre röhögtem magam…
    http://w.blog.hu/2010/06/25/caligula_a_lovat_ugratja

  4. Tollminátor:

    Kedves Pé!
    Egy biztos: Schmitt semmiképp nem lesz ellensúly, hiszen ezt őmaga deklarálta… Ami viszont nem biztos, hogy jó lesz…

  5. Málnássy:

    Tollminátor mester!

    Én sem a Schmitt alkalmasságáról írtam, csupán arról, hogy mosolyra késztet ahogy plebejust akarnak csinálni belőle. Kívánom, hogy legyen népszerű köztársasági elnök!
    Az hogy nem lehet ellensúly, kódolva van a rendszerbe, hiszen a parlamenti többség választja meg. Sólyom ilyen szempontból kivétel volt.

  6. Balambér:

    No, akkor lássuk a medvét! Úgy tűnik Tollminátor Uram,- hogy ellentétben velem, aki rühöllöm a korán kelést, Te már hajnalban rágod a pennádat. Véletlenül ugyan belepillantottam délelőtt az anyagba, de hívott a kötelesség: mennem kellett aratónapi birgepörköltre - és ugye, úgy vagyok vele, mint a kis Kabos, hogy naponta megmérem a hőmérsékletem a szájamban is, meg a végbelemben is, de a sorrendre nagyon ügyelek!
    Tehát - hosszú leszek, mint Cenzor Ildi nyelve, amikor a (mai) sajtószabadságot védi igen nagy elszántsággal a gaz fidesztől.
    Először is leszögezem, hogy Sólyom számomra az eddigi legjobb köztársasági elnök volt. Ezt már akkor megelőlegeztem volna neki, amikor “Naés” Gyula tyúxemére lépett valamikor ‘97 körül földügyben.Vitathatatlan volt az elszántsága a demokrácia védelmében, - s bárhogy fájt is annak, akinek fájt! - akkor külön megtapsoltam, amikor nem fogott kezet a kitüntetés átadásakor, s lám neki lett igaza, amikor “Naés” Gyula ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult: hát nehogy már egy bábként kanyarintsa oda a nevét a Forradalmat pufajkában leverni szándékozó mozgalmárnak. (Mikor a két jelentéktelen miniszternek 90 éve alá kellett írni a trianoni diktátumot: utána ketté törték a tollat és azonnal lemondtak! - ha jól tudom.) Talán ezt tette volna Sólyom is!
    Hogy most könnyesre röhögöm magam, annak az az oka, hogy a jó öreg szocik - akik ugyebár manapság a “jurópiság” elszánt védőangyalai - most nem tudják, hogy mit csináljanak, hiszen mi volt a duma? Hogy Sólyom egy báb, meg nyiszlett madaraztak, meg bánáti bazsarózsáztak cefetül - s erre mit ád az Ég - meg Orbán Viktor! - most nem ő lett jelölve. Merthogy a balosoknak nem tetszett semmi, amit a Sólyom csinált; nem boronálta egybe a barrikád két oldalát, s sejtetni engedte, hogy az őszödi Kígyótekintetűnek illene már elmennie a Halál faßára! Bezzeg a jó öreg Gönzpapi, - a motyogós liberális! (Aki még akkor sem találta a tollát, amikor alkotmányt sértett vele, de rögvest a kezeügyibe’ vót, amikor Miska Kancsó azt sugallta neki! Ő persze nem volt pártkatona, mert izibe’ lemondott a szadesz tagságáról! De hát ugye ezt csinálja Schmitt is!? Amaz a libiknek nyalt, emez a fidesznek? Van balnyalás, meg jobbnyalás? Netán a balnyalás a jobb nyalás? Bizony: nem tetszett a népnek az öntörvényű, morcos Sólyom - hát legyen egy nagypapa! Ott a Schmitt; mindenkivel jóban van, mindenkire rámosolyog - igaz, hogy nem ért a nemzetközi joghoz, de kit érdekel? Igaz, hogy mellesleg jó diplomata, jó sportos múltja van,- de kit érdekel? Legyen mindenki Pali bácsija! (vö: Árpi bácsi!). Ja! És Árpi bácsi amúgy nem értett semmihez! Tehát kedves szocik: tessék örülni: Ti akartátok, hogy ilyen legyen a köztársasági elnök! OV csak figyelte a kívánságtokat! Ha Schmitt se jó, akkor már a kardomba dűlök!

  7. :

    Ahhoz, hogy egy magyar köztársasági elnök bármelyik kormánynak is az “ellensúlya” lehessen, önmagának kellene valamilyen (alkotmányos és a miniszterelnökihez mérhető) súllyal rendelkezni. Mint tudjuk, nem így van.

  8. Balambér:

    Megnyugtató számomra, hogy több mint egy hét alatt ezen a néha igen nyüzsgő fórumon nem volt ellenvetés, sőt szinte hozzászólás sem ahhoz, amit leírtam. Mindebből arra következtetek, hogy a balosok is tudják, hogy az, ami most van - akár jó, akár nem - bizony az ő ténykedésük következménye (is)!

  9. cili:

    Én jobbos vagyok és rühellem, hogy köztársasági elnöknek egy kádáristát találtak meg. Csak az lehetett államtitkár meg szállodaigazgatóhelyettes is már, a kádár rendszerben, aki a rendszer szempontjából abszolút feddhetetlen volt, és ezt az igazolást meg is kapta - az illetékes belügyi szervektől. (feddhetetlenségi igazolásnak hívták, és én nem kaphattam volna ilyet)Tehát hithű komcsi volt, magyarra fordítva. Balambér uram, az, hogy az egyik csapat hülye - leírtam már egyszer vagy többször - nem belépő ahhoz, hogy a másik is az legyen. Az, hogy a szocik olyanok, amilyenek, nem meglepő. De hogy a jobboldal is olyanná váljon, azt azért nem kéne.

  10. cili:

    Csak csöndben jegyzem meg, valami ilyesmivel érvelhetett Kövér is, aki ugye a nemzetbiztonsági miniszter volt korábban és ellenezte ezt az elnököt. Abszolut egyetértek vele.

Szólj hozzá