…úgy kezdődött, hogy fülcimpán csókolt egy múzsa. Aminek különösképp nem örültem, mi több, póriasan szólva, alaposan felkanyiztam magam, már annak előtte. Mert a múzsa most nem lenge, fehér klepetusban szárnyalt felém, kezében lyrával, hogy zseniális írásra serkentő, leheletnyi csókkal illessen, ráadásul nem is boltozatos homlokomon, amely még pár év, és a seggemig ér. Hanem egy pimasz szúnyog húzogatta már jó ideje fejem körül idegesítő nyirettyűjét, aztán a fülemen landolt. De addigra már bucira pofoztam a saját fejemet, míg hessegetni próbáltam. De ügyes vándormuzsikus volt, elegánsan tovaröppent, ráadásul fülbelövő szándéka is sikerrel járt. De azért a végén mégis sikerült elkennem, hehehe!

Felébredtem hát végképp. Gondoltam profitálni kéne ebből, elméláztam, kik is írtak számomra eddig leghumorosabban ezekről a vérszívó dögökről, hogy aztán megtámogassam kicsit élményemet vele. Vagy a műveltségemet fitogtassam…

Nyomban Fekete István jutott eszembe, illetve a Tüskevár című, örökbecsű, ifjúsági regénye, jelesül annak is azon oldala, ahol Tutajos hadakozik a szúnyogokkal. Nosza, gondoltam, guglizzunk egyet, biztosan fenn van a könyv az interneten. Nyertem! Azaz mégsem! Mert program híján nem tudtam megnyitni a fájlt. Csüggedten meredtem a semmibe, aztán eszembe jutott: dejszen megvan a könyv is, valahol ott szunnyad a polcomon, csak elő kell keresni, felütni a megfelelő oldalon… De nem leltem, valahová nagyon hátra kerülhetett. Méltatlanul.

Viszont ha már gugliztam, sok érdekeset megtudtam Fekete Istvánról. Hogy jó ideig indexen volt (no jó, ezt eddig is tudtam), hogy az ávósok voltak kedvesek kiverni a fél szemét, és még egyebeket.

No de aztán valahogy ráakadtam az egyik általam keresett részletre:

„És a szúnyoghajadonok, szúnyogmenyecskék, szúnyoganyókák nekiestek Tutajosunk meztelen testrészeinek. A tűzifakereső ifjút ugyanazon pillanatban körülbelül húsz helyen csípték meg, és Gyulát egyáltalán nem vigasztalta, hogy kizárólag nőnemű szúnyogok foglalkoztak vele; de talán nem is tudta, hogy a férfiszúnyogok nem is tudnak szúrni, és békésebbek – mint a férfiak általában…”

Ezt leltem fel, és még sok más idézetet egy Fekete István remekművét elemző írásban, melynek lényege: felnőtt szemmel hogyan is föst a gyerekkorban olvasott kedvenc regény. Elborzadtam. A szerző, valószínű, valami modern kori szüfrazsett lehet, aki szakmai érvekkel és idézetekkel próbálta alátámogatni nézetét, miszerint a könyv írója lenézi a nőket (mi több arra int, óvakodjunk tőlük, hiszen furcsák ők, akár a nőstény szúnyogok), a városi értelmiséget, és egyáltalán: fasisztoid nézeteket vallott…

Nobozmeg! — gondoltam magamban hökkenten — nem hittem volna, hogy fasisztoid nézeteken cseperedtem! És minderre egy szúnyoghajadon ébresztett rá. Hm! Még az is lehet, hogy idővel a Magyar Gárda utódjának mellénykéjén nem oroszlán, hanem a kis Vuk fog acsarogni…

Címke: fasisztoid, Fekete István, szúnyog, Tüskevár   Komment:

A bejegyzés 2010. 06. 14., 09:44-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.