Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Széchenyi-emléktúra

Halihó!
Aki a Szecskáról dúródna befele a városba (no meg vissza), az jól teszi ha nem báli topánkát, hanem nyakig érő gumicsizmát húz. Mert ülök reggel nyolc előtt a buszon üdvözült mosollyal, hogy elértem soványmalac-vágtában, midőn csuklós járművünk lekunkorodott az aluljáró előtt, a hőközpont elé. Stop! Aztán a pilóta sajnálkozva széttárta karját, és rögtönzött szpícsében elmondta, hogy nem tud tovább menni, mert az aluljáróban tökig ér a víz. Mármint a busz tökéig. Aki akar, marad, azokkal a jámbor utasokkal kunkort csinál a Széchenyi háta mögé kerülve, úgy cserkészve be a belvárost. A kalandorlelkűek pedig leszállhatnak.

Így esett, hogy sokan lehömpölyögtünk a buszról, ki sietősen, ki andalogva, kaptattunk a város felé. Fútt az esernyőcsavargató szél, esett az eső. Járni tanultunk sokan, ami buszhoz szokott ülepünknek lábunknak kicsit szokatlan volt. De valami ilyesmit érezhettek a zordon-bordon Vadnyugat pionírjai… Bár mintha egy-két fohászt hallottam volna elmorzsolni. 

Aztán a gyalogkaraván is szertemorzsolódott a városban, ment ki-ki a dolgára. Én is fújtatva érkeztem a szeribe, s míg harmadik zsömlémet kenegettem, nem fogott el lelkiismeret-furdalás. Hiszen legalább öt szalámis zsemlét lemozogtam a mai Széchenyi-emléktúrán…

Azért este mégis jó lenne, ha már járna a busz arra, mert nagyon cingár nem szeretnék lenni, no meg emléktúrákból is megárt a sok!

3 hozzászólás: “Széchenyi-emléktúra”

  1. Balambér:

    Sovány vigasz azzal érvelni, hogy nagy marhaság volt annak idején azt a nyúlketrectömböt odaépíteni. Mondjuk nekem mindegy, mert én egy kisebb tömbházban sem kívánok élni. Elég zajosan hallgatok ezt-azt, pl. amit Tollminátor Uram is ajánl néha, s nem szeretem, ha elszellentem magam és átszól a szomszéd, hogy egészseggemre! Netán be kellene szerezni egy vízibuszt, esetleg csak egy kompot, ami összekötné a két partot. Mert ugye, úgyis kompország vónánk!

  2. Tollminátor:

    Balambér uram!
    …vagy netán vaporettókat, gondolákat (Ó sole mio!)… A szellentéssel kapcsolatban: ha ölég hangos a zene, alig hallik! :)

  3. Balambér:

    Ó, yes! Jut’ eszembe! “Azért van a fingnak szaga, hogy szegény siketek is élvezni tudják.” S hogy meg ne sértsem a rossz hallásúakat: elárulom, hogy már az enyém sem a régi! (mármint a fülem!)

Szólj hozzá