Halihó!
Aki a Szecskáról dúródna befele a városba (no meg vissza), az jól teszi ha nem báli topánkát, hanem nyakig érő gumicsizmát húz. Mert ülök reggel nyolc előtt a buszon üdvözült mosollyal, hogy elértem soványmalac-vágtában, midőn csuklós járművünk lekunkorodott az aluljáró előtt, a hőközpont elé. Stop! Aztán a pilóta sajnálkozva széttárta karját, és rögtönzött szpícsében elmondta, hogy nem tud tovább menni, mert az aluljáróban tökig ér a víz. Mármint a busz tökéig. Aki akar, marad, azokkal a jámbor utasokkal kunkort csinál a Széchenyi háta mögé kerülve, úgy cserkészve be a belvárost. A kalandorlelkűek pedig leszállhatnak.

Így esett, hogy sokan lehömpölyögtünk a buszról, ki sietősen, ki andalogva, kaptattunk a város felé. Fútt az esernyőcsavargató szél, esett az eső. Járni tanultunk sokan, ami buszhoz szokott ülepünknek lábunknak kicsit szokatlan volt. De valami ilyesmit érezhettek a zordon-bordon Vadnyugat pionírjai… Bár mintha egy-két fohászt hallottam volna elmorzsolni. 

Aztán a gyalogkaraván is szertemorzsolódott a városban, ment ki-ki a dolgára. Én is fújtatva érkeztem a szeribe, s míg harmadik zsömlémet kenegettem, nem fogott el lelkiismeret-furdalás. Hiszen legalább öt szalámis zsemlét lemozogtam a mai Széchenyi-emléktúrán…

Azért este mégis jó lenne, ha már járna a busz arra, mert nagyon cingár nem szeretnék lenni, no meg emléktúrákból is megárt a sok!

Címke: aluljáró, árvíz, busz, gumicsizma, Széchenyi-lakótelep, Szecska   Komment:

A bejegyzés 2010. 06. 1., 09:56-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.