Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Samu a talicskán

Miért érzem úgy, hogy tán a Fidesz retorikáján változtatni kéne kissé? Elmondom. Nézem reggel, még csipás szemekkel, első, illatozó kávémat szürcsölgetve a tévét. Éppen Varga Mihály, a Fidesz tényfeltáró bizottságának vezetője nyilatkozik. (Mellesleg csodálom a megmondó embereket, bármely párté legyen is, milyen gyorsan végig tudják haknizni reggelente a tévéket, jószerével még be sem fejezték egyik csatornán mondandójukat, máris a másikon pihegnek a műsorvezetővel szemben, de szinte zsinórban, a többi párt szószólójával egyetemben. Hogy csinálják, nem tudom, hiszen ennél még anno Simon Templarnak is jobban félrecsúszott a nyakkendője, a haját is több ideig kellett gereblyéznie.) Szóval Varga Mihály előkapja komor képet festő, verbális pemzlijét, de jól is van így, hiszen még előtte valami bugyirózsaszín képet föstögetett egy MSZP-s szószóló a Bajnai-kormányról, annak üdvös tevékenységéről, kell tehát a kontraszt.

Csak hát Varga Mihály már megint a szekrényekből kizuhanó csontvázakról beszél, mint egy kiérdemesült antropológus. Hovatovább már alsóneműért nem merek benyúlni a saját szekrényembe, nehogy az én nyakamba is zuhanjon egy, ölelő karokkal. És ezzel nem csak az a bajom, hogy elveszik a lényeg, vagyis milyen disznóságot fedezett fel éppen a tényfeltáró bizottság, mert a menetelő csontvázaktól jótékony kómába esem, már nem is félek, hiszen immúnissá lettem, akár körtáncot is lejtenék velük. Netán jattolnék is, mint régi, tovavesző, gimnazista korunkban, a Samunak becézett csontvázzal, midőn becepeltük szemléltető eszközként a biológiaórára. Akkor, az ujjperceit szorongatva, nem is sejtettük, hogy évtizedek múltán milyen karriert fut majd be, mint szimbólum.

Csak hát, úgy vélem, Samu is megfáradt, ahogy mi is, unjuk már a banánt. Vagyis Samut fel kellene ültetni az immár szintén sokat emlegetett talicskára (tehát nem pénzt kellene már szállítani vele, hiszen már ez is kiérdemesült szimbólum), és kitolni valahová a kertek aljára. Aztán ott felejteni. A talicskával együtt…

Egy hozzászólás: “Samu a talicskán”

  1. Balambér:

    Nálunk mindezt a szerepet Übülke töltötte be.

Szólj hozzá