Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Makogányok

Csúf tréfát űzött az MDF képviselő-jelöltjeivel a Civil Kontroll nevű szervezet. Történt pedig, hogy a Youtube-ra feltettek egy kacagtatónak szánt kis videót, amely a magyar demokraták szerint összevágott anyag, és nem éppen hízelgő az MDF-es aspiránsokra nézve. Mások szerint ez valami nyers munkakazetta, ahol a képviselőjelöltek mutatkoznak be élő szóban, valamint két számmal kisebb zakóban, és amit még nem fésültek át, nem vágtak meg. A lényeg: a kis filmecske nagy népszerűségre tett szert, bár az MDF nem éppen ilyen típusú sikerre vágyott. Fel is horgadt ezen a mi kalapos Ibolyánk, és letiltatta a kis paródiát. Amit azóta újra feltöltöttek, aztán a résen lévők újfent letiltottak…

Utóbb belenéztem az MDF honlapján lévő, immár ráncba szedett, fazonírozott képviselői izenetekbe, való igaz, ott már valamivel vigasztalóbb a kép, bár ott is előfordult, hogy verejtékcseppeken araszoltak perceim, annyira szurkoltam némely jelöltnek, hogy kellőképpen kibontakozhasson. Mert amúgy a pajkos civil szervezet által szerkesztett és feltett filmecske azt sugallta: a videón valószínű, hogy egy logopédiai vizsgán elbukottak makognak. Közülük pedig toronymagasan emelkedik ki egy magyar-amerikai állampolgár, aki hovatovább gördülékenyen beszél, igaz némi akcentussal. Tény és való, aljas kis húzás volt, alkalmas egy amúgy is vitáktól hangos, makrancos tagokkal felvértezett törpepárt lejáratására.

Mert ehhez képest anno Medgyessy Péter gyémánttorkú orátor volt, pedig emlékezzünk, hányszor belegabalyodott a magyar nyelv útelágazásaiba, hiába cseperedett fel olyan derék legénnyé. Rá is aggatták a nemzet makogánya címet. Pedig az igazsághoz tartozik, láttam én néhány vele készített interjút, beszélgetést, ahol szabatosan, szépen fogalmazott, De a T. Házban valami lámpalázas görcsöt kaphatott, annál is inkább mert a Fidesz a markát dörzsölte kárörvendőn figyelve, mikor gabalyodik már megint össze a nyelve. Ismerős érzés, gyermek- és kamaszkoromban én is átestem ezen, bár nem a Parlament kupolája alatt, hanem az oskolában, például ha verset kellett volna tolmácsolnom.

Itt viszont már csak a tollam, azaz a klavi dadoghat, amit könnyűszerrel korrigálni lehet….

5 hozzászólás: “Makogányok”

  1. Ofélia:

    Én egy “radikális” blogon láttam először a kérdéses videót! Nem szégyellem: sírtam a röhögéstől! Körülbelül 5 liter vizet vesztettem! Tényleg talán egy sem akadt köztük, akinek ne lett volna gondja a szabatos beszéddel, egy logopédus katedrát kapna egyik-másik elemezgetéséért! És teljes a káosz a fejekben! Elképzelni nem tudom, honnan kerítették elő ezeket a figurákat. Esküszöm két értelmes mondat nem hangzik el, ennyi balfaszt egyrakáson még a legöregebb ember sem látott…Ezekre bízni a “képviseletemet”? Na ne…Elképesztő! Tényleg kabaré! Kedvencem pl. az a “családanya”, (aki mint megosztja velünk: családban él. A férjével együtt) akinek a hobbija a táncolás! Kurva fontos! Végem volt! De van aki a térdsérülésével állt elő, és megtudhattuk: ezért nem kosarazik már…Hanem golfozik! Az kell a magyarnak! És hát van aki Bokrost Alajosnak titulálta! Ezek azt sem tudták, hogy eljöttek otthonról…elképesztő, na! Minőségi párt lettek, így összefeküdve a liberálisokkal!
    Persze tudom - magamról is – nagyon nehéz kamera előtt, sebtében odalökve bármiről is nagyközönség előtt beszélni! De akkor NEM szabad, TILOS kampányfilmmel előállni. Itt nagyon nagy a tét, nem lehet összecsapni, hagyni, hogy a “szél hordja össze”…Mint látjuk: ilyen eredménnyel, és mérhetetlen szégyennel…

  2. Tollminátor:

    Kedves Ofélia!
    Ismerve az MDF rohamos leépülését, valószínű, már a hombár aljában kotorásznak… Pedig régebben kedveltem Dávid Ibolyát…

  3. Balambér:

    …ha így megy tovább: alulról szagolom. A röhögéstől!

  4. hallga csak!:

    Magyar Hírlap|1999. 09. 16.,

    “”Ennek hátterében véleménye szerint a leváltásáról szavazó kuratórium elnökhelyettese, Németh Erzsébet áll, aki “Orbán Viktornak és Deutsch Tamásnak a beszédtechnika tanára és a Fidesz fő kommunikációs szakértője”. “”

  5. hallga csak!:

    http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20870

Szólj hozzá