Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Mesterházy rémálmai

Mesterházy Attila, az MSZP daliás kormányfőjelöltje orbitális marhaságot mondott. Tudatában volt ő ennek, de úgy gondolta, hülyíti már kicsit a nyugdíjasokat. Bánatosan hüppögve ecsetelte, hogy figyelmeztették: édesapját, baloldali lévén, a jobboldali orvosok nem fogják ellátni. Hogy az időseknek tartott fórumon hányan kajálták meg ezt a rizsát, nem tudom, de a Fidesz és az orvosi kamara rögvest felháborodott. Tegyük hozzá: jogosan. No meg az immár puci állú d’Artagnan attól is retteg, hogy csemetéjét az oskolában diszkriminálni fogják. Olcsó duma volt ez is, egy kormányfőjelölthöz méltatlan (bár lehet, őhozzá méltó). De hát ha egy párt vergődik, vélheti úgy, hogy ilyet is megengedhet magának kampányfogás gyanánt.

Persze mondhatnánk, midőn az új influenza elleni oltást szorgalmazta a kormány, suttogó ellenpropaganda indult, igaz, inkább a szélsőjobbon huhogtak, miszerint így akarják irtani a magyar népet. Vevő az ilyen dumákra mindig akad, mi több, kiszínezve, mint egy kifestőkönyvet, tovább is adják. Ha hisznek benne, ha nem.

De hogy visszakanyarodjunk a Mesterházy-féle rémlátomásra: a magyar egészségügyet nem kell jobb- illetve baloldalira cincálni. Néha úgy érezzük, pártállás nélkül, úgy szar az, ahogy van, ám ez legtöbb esetben nem az orvosok gyógyítómunkáján múlik. Legyen a doki akár narancs- vagy szegfűrajongó.

Viszont egy dolog már tuti: valószínű, hogy Mesterházy a füllentőversenyt már meg is nyerte. Hantagolyóját már nehéz lenne felülmúlni. Bízom benne, hogy a Fidesz nem is akarja…

6 hozzászólás: “Mesterházy rémálmai”

  1. Balambér:

    Hát még, ha majd Kovács bácsi bekapcsolódik! Őhozzá Mesterházy kisinas!

  2. Greek_:

    MSZP-nek, 15 - 20 évig annyi! Jelenlegi helyzetben! Vagyis nem annyi, de ellenzék! Mondjuk, kormányoztak eleget, köszönjük elvtársak, pihenjenek most! Reméljük, h. a Fidesz és JOBBIK nem fog nyúzni minket tovább, mert akkor már tényleg nem tudom, hogy kit kéne választani! Lehet, h. a buta cigányokat! Vagy legyen katonai diktatúra! :( :( :( :(

  3. szandai:

    Szerintem szégyelje magát,de nagyon!Az én gyerekem most végez VI.éves .Nagy gondban van aláírjon-e 9évet előre,nem fog.Ő sem tudja mi lesz vele plusz egy szakfordító-tolmács angol diplomával!Mesterházy médiaképtelen,az indulatai és a háttér támogatják!!

  4. e-mail:

    Ettől a mesrertől mentse meg az istem magyarországot ekkora tudatlan és faragatlan barmot még nem jelöltek a világon miniszterelnöknek szégyelje magát a .

    Más : T. szoljon mi a francnak kell nektek az e-mail címet beírni a hozzászóláshoz más nem kell esetleg !! Na nemár

  5. papa:

    Az a szomorú,hogy 8 év “kitartó”munkájuk eredményét látva még mindég vannak rajongóik.

  6. hallga csak!:

    http://www.youtube.com/watch?v=OXaiUe4RCqk

Szólj hozzá