Égő

Milyen szemrongáló lehetett régente a mécses vagy gyertya táncoló, pisla fényénél görnyedni a készülő kódex fölött a lúdtollat percegtető iniciálékészítőnek! Kipróbáltam. Mármint a füstös gyertyafényt. Igaz, csak abban a bizonyos kis odúban, ahová a király is gyalog jár. Mert kiégett a villanykörte. Szakszerűbben izzó. Nem volt tartalék, csak egy gyertyacsonk, azt nyomtam egy kistányérba csöpögtetett forró viaszra, hiszen pirulva vallom be, míg a nagy fehér telefonon ücsörgök kigúvadt szemekkel, olvasni szoktam. Pavlovi reflex ez, enélkül tán már nem is bújna elő a barna maci. Legföljebb brummogna.

(Érdekes: az olvasás hajdan kitöltötte a egész perisztaltikámat, hiszen régebben nem könyökölt még olyan sokszor a tévé a szemembe, tehát mikor egyedül voltam, az étel ízletesebbnek tűnt, ha közben szintén egy könyvet lapozgattam. Vagyis faltam mindkettőt. Így zabáltam végig államra csorgó szafttal a magyar és világirodalom egy részét.)

No de az izzónál tartottunk. Annyiféle van már belőlük, hagyományosan csavaros foglalatú, több méretben, netán csavaros foglalat helyett kétágú kis villával, no de abból is van ezernyi féle, hogy már ettől is be lehet csavarodni, és mivel én hülye vagyok hozzá, zsebre vágtam a kis villanykörtét, etalonnak. Azt a kis kétágú villásat. Odatoltam az eladó elé a villamossági boltban, mondom neki, ilyet szeretnék, mindjárt négyet, de izibe’, jó lesz a többi tartaléknak. Az eladó lazán szemügyre vette, és máris csomagolta nekem az égőket, én pedig a jól sikerült biznisz örömével, hiszen nem kell körbezarándokolnom égőügyben a várost, csak így pakra megvan, vágódtam ki az üzletből.

Ám két perc nem telt belé, macerálni kezdett a kétség. Biztos, hogy jót vettem? Nosza, kibontottam az egyik égőt a kis dobozkából, és megvizsgáltam. Kétágú. Villás. De az előzőnek voltak ilyen kis bizbaszok a végén? Határozottan emlékeztem, hogy nem. A mintát pedig ott hagytam a pulton. Már fel is pumpáltam magam, hogy lehetek ilyen egysejtű tapír, hogy nem ellenőriztem ott, azon nyomban, ha már az eladó figyelmetlen volt. Mert ilyenek ezek, csak odavetik az a pultra, mint tehén elé a szecskát, vigyed, marha, hátha jó lesz! Imigyen felturbózva, mint a kisnyuszi, mikor elindul a kisvakondhoz ásót kölcsönkérni, perdültem-fordultam vissza az üzletbe. Mondom lihegve az eladónak, nem jót kaptam, mert amit mintának hoztam, nem volt olyan kis bizbasz a villácskák végén. Tán jobban kéne figyelni!

— Lássuk! — mondta ő, és komótosan előhúzta egy fiókból az én régi égőmet. Ott voltak azon is a kis bizbaszok.

— Bocsánat — makogtam neki —, én voltam figyelmetlen!

És égtem. Csak nem úgy, mint egy villanyégő…

Szuri

Annyi mindent hallottam már erről a sertésinfluenzáról, hogy még a flekkenről is az csöpögött rémálmaimban. Nyomatják pró és kontra a szöveget, emilek röpködtek, mondván, ne légy marha, ne oltasd be magad, mert ez csak a gyógyszeriparnak nagy biznisz, meg az állam is nyerészkedni akar, no meg az oltóanyag tocsog a higanytól… Másfelől viszont terjed ez a járvány, látogatási tilalmak lépnek életbe a kórházakban, tanítási szünetet rendelnek el, szövődményekről szólnak károgó híradások.

Az ember pedig ül kétségek közt, félelemtől makogva, aztán dönt. Én is. Tiszta gatya, tiszta póló, háromszori fogmosás, nyomás a házi orvosomhoz, egynapi hideg élelemmel, ásványvízzel, olvasnivalóval, hátha sokan lesznek, elindultam szerencsét próbálni. Imigyen felvértezve (lelkileg is) estem be a rendelőbe, ám cédulka fogad kárörvendőn, hogy a rendelés ideje megváltozott, helyettesítés okán. Pufogva, fogak között szétmorzsolt káromkodással el, nyomás a szerkesztőség! Nem azért mondom, de már az egész stáb azon dolgozott, hol a frászban lehet, már ha van, Szolnokon oltóközpont? Mert már van. Csak éppen kellőképpen nincs hírelve, valahogy lábujjhegyen osontunk el a tény mellett, de hát ha nem szóltak, mi sem tudhatjuk. Pedig érzek most némi kontrasztot. Hiszen kies városunk híres amúgy betegségmegelőző programjairól, nem kis időt, energiát feccöltek bele. Csak hozsannázni lehet ez ügyben. De ez az oltópontnyitás most valahogy elsikkadt. Persze aki elszánt, az kinyomozhatja az interneten, ezt tette hitvesem is — Pesten, aztán rám csörgött mobilon.

Innen már gombolyíthattuk a fonalat, egészen az ÁNTSZ-ig. Tudjátok, ott az Ady Endre úton, ahol a szaros dobozkákat kell bedobálni a ládácskába. Szóval mától, azaz péntektől lehet oda járulni oltásért. Reggel nyolctól estve nyolcig. Soványmalac-vágtában ügettem oda. Hátha még akció is van, lufival, konfettivel, gyűrődő tömeggel, már ahogy másutt lenni szokott nyitáskor. De még plazmatévét sem sorsoltak, nemhogy ráncolódó tömeg lett volna…

A portán elirányított egy kedves, egyenruhás hölgy: félemelet fel, félemelet le, 35-ös szoba, ott csekket kapok, amivel aztán szurira érdemesülök a másik szobában. Úgy is lett! Helyben leperkáltam 2930, azaz kettőezer-kilenszszázharminc forintot, ebből 1930 az oltóanyag, 1000 pedig az oltási díj.

Sportos alkat lévén, kérdeztem az oltás után, hányadik vagyok, mondja az asszisztens, a tizenegyedik. Ettől kissé lelombozódtam, mint Talmácsi az utóbbi futamokon. Azt hittem, dobogós helyezett leszek. Ám a doki hozzátette, a hírekben hallotta, hogy Pécsett, ahol már két napja van oltóközpont, tán csak huszonheten jelentkeztek eddig. Akkor viszont Szolnokon már jól állunk!

Hát ennyi! Jelzem még, a híresztelésekkel ellentétben, a szuri előtt nem kell megcsókolni sem Gyurcsány, sem Bajnai, sem Lendvai Ildikó portréját…

Kommunikátor

„Elkezdtük kommunikálni az érintettek felé” — mondja egy fazon a tévében, én pedig nézek ki a fejemből, mi a frászt is akart mondani ez a nagyokos? De már szokom én ezt a bikkfanyelvet, ígérem, meg is tanulom, ha szükséges, kerékbe törve idös anyanyelvünket.

Most sejlik fel immár a kommunikátor fogalma. Ő az az egyed, aki elfelejt magyarul beszélni. Főleg, ha mikrofont lát. Netán egész bokornyit. Csak kommunikálni tud. Felém. Nem nekem, nem velem, hanem felém. Már ha értem. Röstellem, mert a riporter értheti, hiszen úgy bólogat, mint az eperfa lombja.

De újabban az eszmélő, lábadozó beteg is kommunikál. Nem kéri a pohár vizet, esetleg ételt, az ágytálat, vagy hogy paskolják meg a kispárnáját. Hanem mindezt kommunikálja. Az ápolónő vagy a hozzátartozók felé. Mondhatnánk akár, az eszmélés új grádicsára lépett.

Amúgy ez a „felé” szócska is aranyos! Mert mi van, ha éppen kommunikálnak valamit felém, és én félreugrom? Akkor a kommunikálandó mondandó (vagy mi a tököm), elsüvít mellettem? Netán hőérzékelővel van felszerelve, és követ engem? Akár a budira is?

És a szerelmespár sem turbékol immár a cukrászda eldugott szegletében, hanem kommunikálják egymás felé bimbózó érzelmeiket. Odébb a pincér téblábol, hátha megrendelésre kerül még egy lúdlábtorta. Kerül, amibe kerül. Mert ezt a szót is imádom! Ugyanis nálunk már nem építik a járdát, hanem megépítésre kerül. Mint ahogy a konferencia is megrendezésre kerül. Hogy ki által, azon molyoljon el az olvasó, vagy hallgató, néző….
Addig is kerüljön csókoltatásra Lőrincze által minden kommunikátor, aki erőszakot tesz nyelvünkön…

Igaz, Hofi ezt egyszerűbben mondta….

Olyan izé!

Araszol előre a sor a gyógyszertárban ki több, ki kevesebb receptet lobogtatva. Előttem egy idősebb úr, utána én következnék, s bár illően a sárga csík innenső oldalán állok, amely a patikárius és a kuncsaft közötti intimitást hivatott biztosítani, minden szavát hallom. El is dől egy minutum alatt, hogy nem óvszert akar vásárolni, mint Bodrogi Gyula, a zseniális kabaréjelenetben.

— Tessék mondani, van olyan izé, ami orrdugulás ellen jó? — dunnyogja az öregúr.

— Mire tetszik gondolni? — kérdi a gyógyszerész nagy levegőt véve, mert érzi, ez hosszú menet lesz.

— Amit a tévében is hirdettek. Olyan izé, na! Orrdugulás ellen.

— Nem nézek tévét, uram! Mégis: spray? Kenőcs?

— Nem tudom, a tévében láttam! Azt vetítik állandóan a reklámban.

A gyógyszerek tudora serényen kiteríti, akár a betlit, az orrdugulás elleni szereket. Jószerével az egész pultot elfoglalják.

— Ez volt? – kérdi az egyik gyógyírre mutatva, amelyik a többi között terpeszkedik.

— Nem! De a tévében mutatták, olyan izé, na! – ingatja a fejét az öregúr bizonytalanul. Hja, a bőség zavara…

— De én nem nézek tévét! Akkor talán ez?

Már mindenki azon tépelődik egy emberként, mi lehet az a csodaszer, amitől az orr vidáman szelel. Az idős úr segítségkérőn hátrafordul, engem pécéz ki:

— Maga sem látta a reklámot?

Nem! – felelek pirulva. – Én a reklám alatt megyek ki a vécére…

(Azért nézzétek meg azt a bizonyos kabaréjelenetet is! Bigottak kerüljék:)

http://www.youtube.com/watch?v=hZfUjulz6GA

Ha Te tudnád…

Büszkeségtől dagadt honfiúi keblem, mert ráleltem egy videoklipre. Pedig a kis zenés filmecske nem tesz mást, mint bemutatja, milyen találmányok sorjáznak elő a nagyvilágban, amiről lehet sokaknak lövésük sincs, hogy magyar zsenik alkották, miközben a Balkan Fanatik húzza a talpalávalót. Az együttes 2002-ben alakult, igazi csemege, hogy felfedeztem, világzenét játszik. Remekül ötvözik a rapet a népzenével, ami talán első hallásra szokatlan, de speciel e nóta hallatán kis híján magömlésközeli állapotba kerültem.

Nem új az ilyen ötvözet, hiszen emlékezzünk, mekkorát zenél a Deep Forrest is, miközben az aranytorkú Sebestyén Mártát kísérik. De akár elkalandozhatunk régebbi múltba is, mikor még az Illés-együttes ültette a népzenét a rockba. Vagy fordítva. Mindegy, a lényeg, hogy egymás ölében ültek. Édeskettesben. Mármint a két zenei irányzat.

Sejtelmem nincs viszont, hogy ki az a csalogány, aki Balkan Fanatikkal énekel. De jól teszi. A dal eredeti címe: Ha Te tudnád…

Hallga csak!

No és sasoljuk közben, kikre is lehetünk büszkék! Köztük Szolnok díszpogárára, Anisits Ferencre is…

http://www.youtube.com/watch?v=e0wkokaybWA

Fakuló hajnalpír

Basszus! Valahogy átszundikáltam az Auróra cirkáló jelzőlövését! Pedig ez régen piros betűs ünnep volt, kitüntetés- és jutalomosztások ideje is, szocialista brigádok, kiváló dolgozók tütükéltek akkoriban a Nagyoktszocforr ünnepén nálunk is. Győzött a forradalom a világ egyhatodán aztán -hetedén, és így tovább, a vicc szerint, ami ma már váteszi jóslattá nemesült.

Vagy nem is volt jelzőlövés, hiszen immár a jeles hadihajó békésen ringatózik a Néván, csak tengerészkadétok teljesítenek szolgálatot rajta. Pedig viharvert jószág az Auróra, megjárta a csuzimai, 1905-ös poklot az orosz—japán háború idején, ahol megsérült, csak semleges kikötőben tudták úgy-ahogy helyre pofozoni. Aztán a második világháborúban el is süllyedt, majd a háború után kiemelték a hullámsírból a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hajnalpírját. Egyben jelképét. Azóta csak egy kamikáze-támadás érte a fáma szerint: egy hót csuma részeg fazon vezette neki motorcsónakját a hadihajónak. Nagyobb baj nem történt, csak a glazúr jött le a cirkáló oldalán. De tán ez is hozzájárult a mítoszromboláshoz.

Mert ugye, sokáig úgy tudtuk, az Auróra lőtte a Téli Palotát. De nem is, csak jelzőlövést adott le a forradalom nyitányaként, a Téli Palota ostromának kezdetére. De nem is volt ostrom, csak az oldalsó kapun szivárogtak be a vörösgárdisták, senkit nem találtak jószerével, csak a takarítónő hadakozott tollseprűjével, mert a katonák összecsoszogták a márványpadlót sáros bakancsukkal-csizmájukkal. Aztán leözönlöttek a palota borospincéjébe, áldomást inni a győzelemre. Érdekes, ezt Eizenstein még egészen másképp látta. Bár nemrégiben olvastam egy kritikát, ami a jeles filmrendező iróniáját véli felfedezni a filmben. Ki tudja? Tán így van. Bár gyermekkoromban sokszor láttam a némafilmet, hiszen vetítették orrba-szájba, és pirulva vallom be, akkoriban végigizgultam, nem tudván hogy nyerítenem kéne a vicces jeleneteken. Annál is inkább, mert a Patyomkin páncélos című mozit, amit szintén Eizenstein rendezett, a filmvilág egyik jelentős alkotásaként jegyzik. Ez egy korábbi, 1905-ös történet, de érdekes, divatot csinált a Patyomkin páncélos és maga a film is. Hiszen a híres lépcsőjelenet más filmekben is visszaköszön, akár az Aki megölte Al Caponét címűben is. Aztán végső soron az Aurórán is lázadás tört ki 1917-ben, pontosan akkor, midőn épp modernizálták a cirkálót. De ott van a cattarói lázadás is, aminek megtorlását sokáig Horthyra kenték.

Bár ki tudja? Lehet, az egész a Bounty-lázadással kezdődött…

Egy szuszra

Azért manapság, ha vonattal akarok utazni, nincs könnyű dolgom. Egyrészt Gaskó is álmodhat szépeket gördülő sztrájkokról, olyan jó ízűt, hogy még a kispárnáját is összenyálazza. Másrészt, teszem azt, ha nem kell órákig bokáznom a vasútállomáson egy sunyin induló vonatra várva, mert éppen nincs sztrájk, akkor is össze kell szednem elmémet jegyvásárláskor. Mert mint egy memoritert, úgy kell felmondanom, hogy mit is akarok, miközben a pénztáros várakozón függeszti rám tekintetét. Ha morcosan, lámpalázas leszek, mint készületlen nebuló a katedrán, akinek lila ibolyája nincs, miért csikorgatja a krétát a táblán. Ha kedves, nyert ügyem van, átmegyek mindent tudó stréberbe.

Tehát sorra kerülök. Belesek a kis kutricába, ahol a bilétát osztogatják. Kedélyes leányzóval van most dolgom. Összevillan mosolyunk, ez egy kis önbizalmat ad. Felsóhajtok, nagy levegőt kortyintva:

— Kezicsókolomegyjegyetésegyhelyjegyetkérekanyolcharmincötkorinduló-
intercytiredeigénybevennémazötvenötévenfelülieknekjárókedvezménytisdehalehet-
nemdohányzófülkébe! — esik ki a számból egy szuszra.

És szerfelett büszke vagyok rá, hogy nem tévesztettem el a mondókát.

— Na! Jól mondtam? — kérdem a gödröcskés mosolyú pénztáros leányzót.

— Ötös! — biccent elismerően, bár nem értem, miért nem tapsol. — Most már csak azt szeretném tudni, hogy hová utazik…

Turbómagyar vagyok?

Kering a neten egy elmés összegzés, amely felsorolja, mik is a turbómagyar ismérvei. De lássuk egészen pontosan miről is van szó:

„Új jelenség a turbóMagyar. Könnyebb beazonosítása céljából rövid listában közöljük ezen elmaradott populáció különös ismertetőjegyeit!

1. Komolyan hiszi, hogy a magyar konyha a legjobb a világon, s magyar nők a legszebbek a világon, s a magyar kuvasz szarik a legnagyobbat.

2. Meg van győződve róla, hogy a magyar az emberiség “ősnyelve” – az ősnyelv szó jelentését persze ő maga sem érti, de ez nem is fontos, hiszen ez egy jelképes, szakrális szó.

3. Hiszi, hogy az uralisztikát és a finnugrisztikát a Habsburgok által pénzelt magyarellenes zsidók, pánszláv szabadkőművesek, s egyéb idegen elemek találták ki, majd pedig mindezt ávették a bolsevikok.

4. Úgy tudja, hogy a trianoni békeszerződés fő felelőse Károlyi Mihály és Kun Béla.

5. Meg van győződve róla, hogy a Kiegyezés-kori Magyarország példás kisebbségi politikát alkalmazott, szemben az utódállamokkal, melyek éjjel-nappal elnyomják a magyarokat.

6. Hiszi, hogy a magyarság legfontosabb jelképe a nyilasok által a XX. sz. 30-as éveiben felélesztett árpádsávos zászló.

7. Úgy tudja, hogy a XX. század legkiválóbb politikusa Horthy Miklós volt.

8. Úgy tudja, hogy a magyarországi zsidó holokauszt felelősei kizárólag a németek, a magyarok, élükön Horthyval passzív ellenállást folytattak, sőt megmentettek nagyon sok zsidót. Esetleg még a nyilasok is felelősek, függetlenül, hogy a holokauszt főidejében éppenséggel ők egy ellenzéki párt voltak. Egyébként pedig valójában holokauszt nem is igazán volt, vagy ha mégis, a hivatalos számok fel vannak fújva.

9. Meg van győződve, hogy a magyar királyi korona többezer éves, misztikus tárgy, a Szent Korona Tan pedig valamiféle ezoterikus hitelmélet.

10. Úgy tudja, hogy Izrael a világ legvérengzőbb állama, mely az utóbbi 60 évben népirtást folytatott a palesztínok ellen, amihez képest a zsidó holokauszt a II. vh. alatt semmi volt.

11. Szerinte a magyar irodalom csúcsa WaSS Albert, háborús bűnös, szabadidejében ponyvaíró.

12. Azt hiszi, hogy a kereszténység magyar ősvallás volt, ami már Jézus előtt is létezett, de aztán Pál apostol elferdítette az egészét. Egyébként meg Jézus eleve magyar volt. Valójában pedig a magyarok ős vallása az igazi.

13. A magyar helyesírás szabályaival ellentétben a magyar szót mindig nagybetűvel írja.

14. Sajnálkozik a magyar nyelv változása miatt, sírva egyes nyelvi jelenségek eltűnése miatt, miközben ő maga sem érti, hogy mik is ezek a jelenségek.

15. Elhiszi, hogy a dilettáns magyar őskutatók elismert tudósok. ”

…azért van egy pici gondom! Lássuk:

1. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok, mert nekem a magyar konyha kreálmányai ízlenek legjobban a világon, no meg a magyar nők sem kullognak utolsóként, szépség dolgában a sorban. Hogy a magyar kuvasz mekkorát szarik, nem tudom, de alig hiszem, hogy ötven palotapincsi össze tudna annyit gyumázni kigúvadt szemekkel.

2. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok. Esetleg Kepes András is, midőn bemutatta a Horthy családot, árnyalt képet föstve róluk.

3. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok. Mert én is úgy érzem, hogy a magyar nyelv sivárosodik.

4. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok. Mert érzek valami balf@sz meghatódottságot, ha külfödre szakadt magyarok gyermekeit látok valamiféle néptáncoskolába járni, hagyományt ápolni, egyáltalán: magyarul beszélni.

5. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok. Mert én is úgy vélem, hogy Izrael kezdi elveszteni a világ szimpátiáját (amely, úgy látszik, immár szintén turbómagyar), ami vastagon és jogosan megvolt még az arab-izraeli háborúk során…

6. Lehet, legalábbis részben, turbómagyar vagyok. Már csak azért is, mert úgy érzem, sok marhaság van összemosva és csúsztatva ebben a neten keringő, fent idézett „dolgozatban” egy esetleges egészséges magyar nacionalizmussal….