Szónok Blog
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Blama

Mi tagadás, fejcsóválva szemléltem-hallgattam a Rudolf Hess-emlékmenet körötti hercehurcát. A téveteg makogást, hogy mi minősül forgalmat akadályozásnak, mi nem. Csavaros érvek hangzottak el eleinte, miért is tiltanák be  „a béke követe” melletti demonstrációt. Olyan érzés hatalmasodott el rajtam, mint mikor egy Al Caponéről készült filmben ravaszdi módon adócsalásért varrták be a maffiavezért, holott nem ez volt a legfőbb bűne.
Aztán végre világos, határozott válasz érkezett a kormányfőtől, majd a felháborodott államfőtől is. Dióhéjban: coki, neonácik, ti itt Magyarországon nem csinálhattok többé dzsemborit!
Ám míg úgy nézett ki, hogy megest neonácik bakancsai düböröghetnek a főváros utcáin (akár a Vér és Becsület ifjú titánjainak megmozdulása idején, és amit akkor tunyán szemlélt a szocialista kormány), antifasiszta tüntetést hirdettek különféle szervezetek. Rossz nyelvek szerint, többen voltak, mint maguk a tüntetők. Óvatos kerekítéssel négyszázan-ötszázan lehettek az ellendemonstráción, amit akár meghittnek, családiasnak is lehetne nevezni. Vagy simán blamának. Ráadásul felvillant egy „No pasaran” (Nem törnek át!) feliratú transzparens is. Aki nem tudná: ez a spanyol polgárháború köztársasági erőinek egyik jelmondata volt. De hát áttörtek. Mármint Francóék… Tehát rossz ómen volt ez is.
Innentől kezdve lehet firtatni, hogy miért csak maroknyian jelentek meg a Városháza parkban. Tán mert az ellentüntetés okafogyottá vált. Tán mert a „polgári erők” még ilyen megmozduláson sem közösködnek a ballibekkel. Ám keringett elvétve a neten egy Bächer Ivánnak, a jeles publicistának tulajdonított, végtelenül elkeseredett, torokszorító írás, miért is nem jár ő tüntetni. A végkövetkeztetése is megdöbbentő. De odáig egyetértek vele, én sem exponálnám magam egy ilyen megmozduláson hitelt vesztett, baloldali-liberálisnak titulált politikusokkal együtt menetelve. És gyanítom, ezzel sokan vagyunk így, bár a fasizmus, nácizmus ellen felemeljük szavunkat.
De olvastam egy tudósításban, hogy az ellendemonstráción többek között Kertész Ákos is ott volt. Kedvenc íróim egyike. Hiszen jószerével a Makrán cseperedtem. Nos, vele szívesen összefognék…

Szólj hozzá