Zuhanyrózsa
Éppen a golyóimat mostam (szemérmesebbeknek: a szemgolyóimat), mikor kicsúszott a kezemből a zuhanyrózsa, és a földön gravitálva kettétört. A gégecső menete pedig beleragadt. Álltam hát ott talpig szappanhabban, a víz pedig fröccsent szerteszét. Rángattam lefelé a szenteket bokájuknál fogva, míg rendbe tettem magamat és a fürdőszobát.
Erre mondta volna még anno, nyomdabéli művezetőm, Sárik Pista, hogy még a szar is keserű. Mert továbbra sem volt sikerélményem. Vitézül felpattantam a 34-es buszra, holott a 24-esre kellett volna. Elnéztem. Jobban meg kellett volna mosni a szemgolyóimat. Vagy azt a fránya pápaszemet orromra biggyeszteni végre. Gyanús volt nekem, hogy ismeretlen arcok merednek rám, de nem voltam elég éber, szemem előtt már új zuhanyrózsák árcédulái cikáztak. Aztán a busz nem balra, hanem jobbra fordult. Rácsaptam a leszállásjelző gombra, de késő volt már, csak a következő megállónál veckelődhettem le. Az eső pedig gúnyosan vihogva rázendített. Amúgy péntek van, de nem tizenharmadika. Izomlázat kaptam, mire kinyitottam rakoncátlankodó esernyőmet. Mire sikerült, az akció értelmét vesztette: eláztam, mint az örömanya zsebkendője. Megy ez zuhanyrózsa nélkül is!
Hogy a lift nem működött, szóra sem érdemes, gyalog cuppogtam fel a második emeletre.
No, gondoltam, ezért tán érdemes kissé leporolni a blogomat, még ha egyéb bokros teendőim mostanság el is szólítanak. Ha itt pár sorban kipufogom magamat, tán nyugodtabb leszek. És most megyek zuhanyrózsát venni. Tán egy egész csokorral…