Úgy történt, hogy az ebéd után elnehezülve megpaskoltam a kispárnát, majd a fejem alá gyűrtem, hadd szundikáljak egyet, mielőtt melóba indulok. Ám az az undok telefon megszólalt, pedig félálomban már Sandra Bullock köntösét hámoztam lefele… A francba! Ez az én formám, s ha kissé lomhán is, átzuhantak agyamon eddigi félálomból való ébredéseim, amelyek már hosszú évekre nyúlnak vissza, kezdve a hamvas arcú, papírgyűjtő úttörőktől, a munkát keresgélve csengető reluxásokig, nem beszélve Jehova tanúiról, akik mindig párosan jártak, mint az illatozó gyulai kolbász… A megannyi téves telefonhívásról már nem is beszélve.
Szóval szuggeráltam a csilingelő telefont, hátha mégis elhallgat, de acélos akaratú volt az illető, így hát Sandra Bullock végképp szertefoszlott mandulaszemeivel, én pedig felvettem a kagylót:
— Tessék! — motyogtam álomittasan, és máris acélos hang köszöntött. Aztán sodró lendülettel, ám vészharangot kongatva közölte (próbáltam közbevágni, de aztán rájöttem, automatával van dolgom), hogy az EP-választáson, a szavazás legújabb állása szerint a szélsőjobb vészesen előretörőben van, tehát ezt ne hagyjam semmiképp, hanem pattanjak iziben, rohanjak szavazni, természetesen az MSZP-re.
Megrémültem. Már a nadrágot húztam fél lábon táncolva, mikor megvilágosodtam: de hisz’ én már reggel leadtam a voksomat, tehát kétszer csak nem szavazhatok, amúgy pedig kampánycsend lenne, vagy mi a szösz!
De egy biztos: legközelebb nem piros szegfűt kap tőlem Sandra Bullock…

Címke: kampánycsend, Sandra Bullock, szavazás   Komment:

A bejegyzés 2009. 06. 7., 18:05-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.