Nemrégiben rohadt le avítt mobilom, lecseréltem hát. Nokiára, hehehe! Azóta is turkálom a dobozát, de fija fillért nem találok benne. Tán vissza kéne vinnem és reklamálnom. Igaz, lehet, hogy csak egyszerűen nem nyertem. Fuccs a tizenötmilliónak. Bár az is igaz, nem vagyok a BKV fejese, sem főpolgármester-helyettes, tán ez lehet manapság a feltétele egy jó ízű nyerésnek. De káprázatos Balogh Zsolt csomagolástechnikája is, hiszen vallomása szerint sikerült belegyömöszölnie tizenöt misit (nem keverendő Nyilas Misivel, akit szintén meggyanúsítottak valami reskontóval, de ő ártatlan volt), egy parányi dobozba, hogy aztán átnyújtsa Hagyó Miklósnak. Hogy piros masni volt-e rajta, netán szegfű beletűzve, nem tudom. Mindenesetre az egész jóval diszkrétebb, és nem olyan feltűnő, mint egy talicska.
Gondolom, azért a többi telefonos céget a sárga irigység öntötte el, hogy ebben a negatív reklámban nem vehettek részt. Netán mocorog bennük a gyanú, hogy a BKV-t még a Nokia is lefizette. Állítólag konkurens mobilgyártó cégek emberkéi rajzottak ki párosával, akár a Jehova tanúi, hogy ily módon keressenek új reklámlehetőséget, dupla fenekű dobozkákkal, kedvezményes tarifacsomagokkal, miszerint a börtönből felezőidővel telózhatnak a majdan lebukó delikvensek. De a BKV-t már elkerülik, úgy tűnik ezt a piacot már letarolták. Tán kiadták a jelszót: arccal a vasút felé…
De a francnak kell ilyen pici dobozba gyömöszölni a pénzt! Emlékszünk még a réges-régi színestévé-reklámra? Baktat a manusz, valaki felordít mögötte, a messzi távolból: „Ájj, Titi!” Ő pedig hátrafordul: „No! Kija?”
Na már most egy tévédobozban mennyi zsozsó elférne…
…és mivel már rohadtul unom a politikát, most Sandra Bullockról írok egy kis szösszenetet. mert ő, mi tagadás, rajongásom egyik tárgya. Zseniális színésznő, ha kell bájos, mint az Aludj csak, én álmodom című, enyhén szirupos filmben, netán zordon-bordon, lelkileg kissé sérült nyomozónőként gombolyítja a kusza fonalat a Kísérleti gyilkosságokban, alkoholistaként egy másik moziban, de azt is láthatjuk más filmben, miképp lesz a rút kiskacsa FBI-ügynöknőből tökéletes szépség, bár a horkanó nevetést nem tudja levetkőzni. Igaz, amúgy sem egy vetkőzős típus. Persze ennek ellenére számtalan filmben, jobbára romantikusakban nyújtott még hiteles alakítást. Ha kamasz lennék, valószínű, kinn lenne a posztere a falamon, most is csak azért nincs, mert jobb a családi béke.
De pár napja sajna betévedt a málnásba, azaz megkapta az Aranymálna díjat. Ami közel sem ínycsiklandó, mert ezt a díjat a legrosszabb alakításért osztogatják. Hogy melyik ez a szerep, nem tudom, amúgy is borítsa homályos filmszakadás. A díjazottak általában az átadást duzzogó távolléttel honorálják, de Sandra nem volt rest, ő elment kicsit égni a procedúrára, viccesen fogta fel a dolgot, kis kocsit húzva maga után érkezett, melyen ott voltak bukott szerepének DVD-filmjei, és javasolta, nézzék meg újra a díjazók, hátha nem is olyan rossz az alakítása.
Ám a gyógyír hamar megérkezett a sebre egy Oscar-díj képében, a ma hajnalig tartó filmfiesztán. Márpedig, mint tudjuk, a kis aranyszobrocskát nem érdemteleneknek osztogatják. Ezt kapott most Sandra Bullock is, A szív bajnokaiban nyújtott legjobb női alakításáért. Így hát ő az első színésznő, aki egyazon évben besöpörhette mindkét díjat, tegyük hozzá, nem ugyanazért a szerepért, mert az tényleg furi lett volna.
De otthon, a kredencen minden bizonnyal pikáns lesz a két díj párosítása. Legföljebb idővel az Aranymálna lassan elfogy, ha néha-néha az Oscar-szobrocska lehajol hozzá nassolgatni…
Rémálmomban fideszes baseballsapkában MSZP-s csokit majszoltam. Elmebéli, tudathasadásos gyomorrontásomat a TV2 reggeli műsora okozta, midőn bemutatták a fideszes választási bóvliparádét. Satyak, táska jegyzetfüzet, no és nini, egy kis plüssmaci. Vagy műszőrme, franc tudja, nem simogattam. De remélem, nem üti ki a tévémacit, vagyis nem a mesék világába vezeti választóit kézen fogva. No meg a postabankos bocsnak sem lesz utódja, ami addig-addig esett hanyatt még anno, míg a végén úgy maradt.
Ám előzőnap Budai Bernadett osztogatott a stúdióban csokit. MSZP-s csokoládét. Berni, mint tudjuk, a szocik szóvivője. Végtelenül bájos nő, de sajna, ő sem tudja velem felejtetni a nyolcéves ámokfutást. Akkor sem, ha saját kis kacsójával tömné belém a nyalánkságot. Bár ha elájulnék, és az ölébe kapna… Fel is rémlett még egy átkosban született vicc, miszerint a mit tudom én hányadik pártkongresszuson határozat született: több mézet a madzagra! Úgy látszik, most forró csokit csöpögtetnének rá.
No de a csokit, a műsorvezető Vujity Tvrtko, unszolására, a portékáit ajánlgató fideszes potentát is megkóstolta, majd viszonzásul ő is felajánlott Berninek ajándékot: jegyzetfüzetet no és a macit. A végén pedig a kamera rázummolt egy idilli képre: a fideszes maci szerelmesen ölelgette az MSZP-s szóvivő mosolygós, málnaajkú fotóját. Majdnem hüppögni kezdtem.
Nem tudom, egy Lendvai-portréval mit kezdett volna…
Tán megbocsátja nekem Örkény István, hogy fél percet elcsaklizok az Egyperces novellák címéből. De csak a címéből… Meg aztán: klasszikustól lopni nem szégyen… Imhol:
Csudának voltam tanúja a minap, egy még oly ritka, madárfütytyös reggelen. A park mellett egy kis öleb erőlködött „guggolva” és kigúvadt szemekkel, aztán a végterméket próbálta hátsó lábaival lendületesen elkaparni. Genetikai kód lehet ez nála. Ám a gazdi szemfülesebb volt, és a kutyagumit nejlonzacskós kezével kiragadta a kutyus luftot rúgó lábai közül, majd az erre a célra szolgáló sárga tartályba dobta. Lehet, nem ritkaság ez már, de én most láttam először. Úgy látszik, már a gazdi is kódolva van: egy grádiccsal feljebb lépett más kutyatartókhoz képest…
Csúf tréfát űzött az MDF képviselő-jelöltjeivel a Civil Kontroll nevű szervezet. Történt pedig, hogy a Youtube-ra feltettek egy kacagtatónak szánt kis videót, amely a magyar demokraták szerint összevágott anyag, és nem éppen hízelgő az MDF-es aspiránsokra nézve. Mások szerint ez valami nyers munkakazetta, ahol a képviselőjelöltek mutatkoznak be élő szóban, valamint két számmal kisebb zakóban, és amit még nem fésültek át, nem vágtak meg. A lényeg: a kis filmecske nagy népszerűségre tett szert, bár az MDF nem éppen ilyen típusú sikerre vágyott. Fel is horgadt ezen a mi kalapos Ibolyánk, és letiltatta a kis paródiát. Amit azóta újra feltöltöttek, aztán a résen lévők újfent letiltottak…
Utóbb belenéztem az MDF honlapján lévő, immár ráncba szedett, fazonírozott képviselői izenetekbe, való igaz, ott már valamivel vigasztalóbb a kép, bár ott is előfordult, hogy verejtékcseppeken araszoltak perceim, annyira szurkoltam némely jelöltnek, hogy kellőképpen kibontakozhasson. Mert amúgy a pajkos civil szervezet által szerkesztett és feltett filmecske azt sugallta: a videón valószínű, hogy egy logopédiai vizsgán elbukottak makognak. Közülük pedig toronymagasan emelkedik ki egy magyar-amerikai állampolgár, aki hovatovább gördülékenyen beszél, igaz némi akcentussal. Tény és való, aljas kis húzás volt, alkalmas egy amúgy is vitáktól hangos, makrancos tagokkal felvértezett törpepárt lejáratására.
Mert ehhez képest anno Medgyessy Péter gyémánttorkú orátor volt, pedig emlékezzünk, hányszor belegabalyodott a magyar nyelv útelágazásaiba, hiába cseperedett fel olyan derék legénnyé. Rá is aggatták a nemzet makogánya címet. Pedig az igazsághoz tartozik, láttam én néhány vele készített interjút, beszélgetést, ahol szabatosan, szépen fogalmazott, De a T. Házban valami lámpalázas görcsöt kaphatott, annál is inkább mert a Fidesz a markát dörzsölte kárörvendőn figyelve, mikor gabalyodik már megint össze a nyelve. Ismerős érzés, gyermek- és kamaszkoromban én is átestem ezen, bár nem a Parlament kupolája alatt, hanem az oskolában, például ha verset kellett volna tolmácsolnom.
Itt viszont már csak a tollam, azaz a klavi dadoghat, amit könnyűszerrel korrigálni lehet….
Nézem a Kasszát. Baló György műsorát. Nagy arc, és itt nem a szépségére gondolok. Hanem tudására, elhivatottságára. Hiányoltam már a képernyőről, hisz öreg róka már ő, jó értelemben.
Tehát a Kassza, amely most a romák helyzetével, a többségi társadalomhoz való viszonyával foglalkozott, ami immár a műsor szerint is égetővé vált. És amelynek egyik apropója egy 2008-as ÁSZ- tanulmány (Állami Számvevőszék), amely azt firtatta, hogy a rendszerváltás óta a romák integrációjára fordított támogatások mennyire voltak sikeresek, mennyire értek célba. Az összegző tanulmány végkövetkeztetése szerint a támogatási rendszer követhetetlen, átláthatatlansága és bürokratikussága miatt „nincs valódi tervezés és lehetetlen a szigorú számonkérés” is. E tanulmány egyik szerzője Pulay Gyula közgazdász, aki szintén Baló vendége volt.
Nem számítottam egy csendesen csordogáló babazsúrra, de hogy a vita oly hamar elmérgesedett — mikor grafikonok tömkelegén kapaszkodtunk les-föl, ami néha engem amúgy bóbiskolásra késztet, már ha sok van belőle — arra sem. Mert Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke, aki szerintem azzal a feltett szándékkal ment a műsorba (tán még gyúrt is rá), hogy legyen bármi, ő mindenképp összevissza fogja magát sértődni, hamar belecsapott a lecsóba. Mondhatnám, beleszart a ventilátorba, de hát romáról lévén szó, visszafogom magam. Először is kétségbe vonta az ott elhangzott szakértői véleményt, és úgy belelovalta magát saját igazába, hogy még az őt csitítóan védő másik vendéget, Szuhay Péter néprajzkutatót, szociológust is letorkolta. Aztán pedig odabaszta elénk (bocsi, de kevésbé plasztikus kifejezés most hirtelenjében nem jutott eszembe) az asztalra: Magyarországot a romák építették fel a cuclizmusban. Itt csendesen nyeltem egyet, és felrémlett: Zsigó amolyan lájtos Mohácsi Viktória, aki amúgy baromságairól volt híres, szentenciáival egyáltalán nem szolgálta a roma—magyar párbeszédet. (Mondhatom-e, hogy roma–magyar? Nem kéne roma–nem roma párbeszédnek titulálnom? Tán mondhatom, hiszen az MSZP lánglelkű miniszterelnök-jelöltje is használta, tehát szabad a pálya, legföljebb mindkettőnk seggét rugdossa rojtosra egy erre felkent ombudsman.) No de hát az ő képességeiből, mármint Mohácsi Viktóriáéból, ennyire tellett. Zsigóból többet néztem ki, ő viszont elvesztette önkontrollját. Mert ha Zsigó azt mondja, hogy a cigányok IS tevékenyen részt vettek az ország építésében, aláírom. De amit mondott, azt nem.
Innentől kezdve már keserű szájízzel figyeltem a műsort, nem mintha számítottam volna rá, hogy Baló György csettint egyet, és megoldódik a körmünkre égő gond. De hát szó nem volt csettintésről, a vita totálisan szétesett, hiába mondott még okosakat a többi vendég, mi szerint a cigányságot a mezőgazdaságba kéne „beépíteni” (Ungváry Krisztián történész szerint, aki amúgy Olaszliszka környékén borászkodik), vagy a romák előtt meg kéne nyitni a munkaerőpiacot(Berki Judit szociálpolitikus véleménye), mely gondolat zseniális, viszont a mostani gazdasági válság nem csak a roma munkakeresőket sújtja, más is döngetné a kapukat.
De hogy a műsor szétesett, nem Baló György hibája, aki zseniális moderátor is amúgy. Szerintem Zsigóé. No meg tán túl sok volt az eszkimó, azaz a vendég, és kevés az idő… És a témát még Baló sem tudta egy kurta órányi műsorba gyömöszölni…
Háromszázan voltak, mint a jó spártaiak. Ennyi antifasiszta tüntetett körülbelül múlt héten Budapesten, a Hollán Ernő utcában az újból feltápászkodó fasiszta eszmék ellen. Bár ha kicsit szőrözünk, még ennyien sem voltak, hiszen újságírók, riporterek is tengtek-lengtek az eseményen. Valóban csak ennyien lennének, akik az ordas eszmék ellen emelik fel szavukat? Hiszen Moldova György ironikus meglátása szerint egymillió antifasiszta volt a Horthy-éra és a nyilas rémuralom alatt (1961-es adat) akik közül viszont a szorult helyzetben lévő Klein bácsi valahogy egyet sem talált meg. Valószínű, túl jól konspiráltak. Pedig ilyen számosan Szálasit és a nyilas testvérkéket ki lehetett volna seggelni. Igaz, manapság meg mintha az 56-os hősök szaporodnának, nem is értem, hogy merészeltek akkoriban Szergejék visszajönni. Hiszen csapataink harcban álltak.
Tehát marad a kérdés: csak háromszáznyi antifasiszta lenne? Nem. Csak ennyien mentek most el. Ki tudja, miért? De gyanítom, ha nem ábrándulnak ki a szocialisták nyolcéves regnálásából oly sokan, tán többen lettek volna. Bár akkor lehet, okafogyott lett volna a demonstráció. De ott volt viszont a szónokok között Bächer Iván, a Népszabadság hajdan kedvelt publicistája, aki még tavaly Séta című írásában (amit a lap félredobott), megtalálta a magyarázatot. És amit aztán kénytelen volt megmagyarázni, mert oly sok támadás érte a szocialisták részéről. Tehát Bächer leírta: ő sem mutatkozna szívesen olyan potentátokkal, legyen bármely tüntetés bármilyen nemes célú, akiknek regnálása alatt az ország oly annyira (ennyire) korrumpálódott. Sajnos a mostani demonstrációról készült videó, amit megnéztem, rövidke volt, mindenesetre érdekes volt látni Mesterházy Attila és Lendvai Ildikó megnyúlt arcát, midőn Bächer beszélt. Többek között valami olyasmiről, hogy a negyvenes években a baloldaliak eszméikért ültek börtönökben, ma pedig azért ülnek utódaik, mert összevissza lopkodták magukat. Jó kis szpícs volt, valószínű, nem egészen erre számítottak.
No de a fáma szerint az (ellen)tüntetés apropóját az is adta, hogy 1945 februárjában törtek ki a budai várnegyedbe szorult német és magyar csapatok. Ez a neonácik szerint a becsület napja, amit ugyancsak szerintük, illik évente megünnepelni, és roppanó bakancsokkal meg is teszik, ha tehetik. És úgy tűnik, idén is megteszik. Mert a bíróság felülírta a rendőrség tiltását. Engedélyezi…
Megvallom, eleinte kissé morcosan figyeltem a hozzánk is begyűrűző Valentin-napot (ne felejtsük, jó magyarsággal Bálint-nap), mert úgy véltem, nem kell nekünk külföldről exportált szeretethömpöly. No de divat lett ebből is, mint annyi másból, ez legalább a szerelmesek napja, ilyenkor még inkább becézőn gondol az ember kedvesére és viszont, mely egy szál bimbózó virágban, bohókás plüssállatkában csúcsosodik ki. Esetleg jó étvággyal fogyasztható, gyümölcsízű bugyiban. Magyarán: lelegelheted kedvesed szeméremdomjáról a fehérneműt. Na már most ez az az eset, mikor kés-villa használata nem ajánlatos. De ha nem vagyunk ilyen pajzán hangulatban, akkor üzenhetünk pár kedves szót szívünk csücskének levélben, esetleg az újságok hasábjain, világgá kürtölve érzelmeinket. Végül is kedves szokás, és ha már begyűrűzött hozzánk más is, teszem azt a fa testápoló, azaz a baseballütő, mellyel kedvünk szerint verhetjük péppé embertársunkat, inkább pirosló szívek hulljanak alá konfettiként ezen a napon. Vagy bugyik. Amit a tar fejű Pongó szórna szerteszét zizegő szárnyakkal, már ha megvan még néki a fehérnemű-kereskedése. Mert Holle anyó szertefoszló dunnáját már marhára unom.
Ám némelyek már kezdetektől félreértették a dolgot, és szeretetrohamukban anyunak, apunak, nagyinak is izentek ilyenkor, netán a kis unokának, tesónak, melyet egy gyakorlott szexuálpszichológus, aki pontosan ismeri ennek a napnak jelentését, akár gyanakodva is szemlélhetett. De a dolgok immáron letisztultak.
Persze, e lassacskán jelessé váló napra rátelepedett a kereskedelem is, érezvén, hogy most megint nagyot lehet kaszálni. Bősz vásárlásra ösztökél minket, amibe aztán minden belefér, akár az égig érő vascsicsergő (aranyozva). Lepjem meg kedvesem… és következnek a praktikus, pénztárcaürítő tanácsok, amikre sajnos, vevők vagyunk. Mérgezett egérként cikázunk üzletből ki másik áruházba be, hovatovább karácsony előtti hisztériás vásárlási rohamot idézve. Holott a karácsony sem erről szól igazán.
Meglehet, kedvesünknek jobban esne ma egy szál izzón pirosló rózsa röpke csókkal, gyöngéd simítással, netán egy levélke. Ne hagyjuk hát elrontani a Valentin-napot!
„A talicska egykerekű eszköz, aminek két alapformája ismeretes.
Az egyik alapforma voltaképpen egykerekű saroglya, amelynek rakfelületét régebben mogyoró- vagy somvesszővel fonták be. Ezt tekinthetjük a talicska eredeti formájának. Rövid távon sok mindent szállíthattak vele: trágyát, követ, építőanyagot, széna- és szalmakötegeket, rőzsét stb.
A másik főként kubikosok által használt kerekes deszkaláda, amivel földet, homokot, kavicsot szállítanak. Dél-alföldi kubikosok ennek is több helyi típusát és változatát ismerik. Szegeden, Makón, Csongrádon, Szentesen, Békésen és a vidék többi településén a talicska mindennapos teherhordó eszköz. Ezt a ládás talicskaformát az északi népterületen furik néven ismerik. Ott csak az utóbbi másfél évszázadban vált a falusi gazdaságok tartozékává, de a bányászok, kohászok régen is ismerték”
Többek között így zengedez a Wikipédia a talicskáról, ábrákkal szemléltetve, hogyan is néz ki ez az emberi erővel mozgatott teherhordó eszköz. Persze van olyan talicska, ami sosem cipelt hátán se trágyát, se földet, semmi mást, pusztán virágot tartanak benne. Állítólag a muskátli nagyon szereti. No meg aztán tovább mazsolázva a szerfelett sokoldalú eszközök között, még italtartó talicska is létezik, persze ezt újgazdagéknál tolja be a fodros kötényű szobalány, a diszkréten csilingelő flaskákkal. Vagy libériás inas. Nos, ez az egykerekű lehet a talicskák (talyigák, furik) arisztokráciája.
Megvallom, én csak a trágyahordó, illetve kubikostalicskával kerültem köszönő viszonyba. Izgalmas volt gyermekkoromban, nyári szünetben vasvellával almozni, miközben beszippantottam az istálló savanykás bűzét. A másik talicskát pedig építőtáborban fogtam két marokra, valahol Egerfarmos környékén ástuk a csatornát. Vagy mikor kalákában építkeztünk, a maltert lötyögtettem benne. Ennyi elég is volt.
No de most más talicskákról szól a fáma, és erről nem ír a Wikipédia. Ami immáron a síbolás jelképévé nemesült, különösen a fideszesek heraldikai képes könyvében. Mert Balsai István szerint a BKV-ból talicskával tolták ki a pénzt. Plasztikus, hihető kép a jelen állapotokat ismerve. Szerinte ez a zsozsó az MSZP-nél landolt, ott forgatták vasvellával. Pedig a pénznek nincsen szaga. Esetleg némi szegfűillata, ami ellen persze a szocik erősen gesztikulálva tiltakoznak.
No de ez a talicska (oldalán a BKV emblémájával) nem tudom, milyen lehet. Fából készült? Fémből? Kazettával? Kis páncélszekrénnyel, azaz mackóval? Ami álcaképpen brummogott? És ki tolta verejtékező homlokkal? Hányszor fordult? Kikezdte-e a markát? Kérges volt-e már, hiszen hozzászokott, vagy csak vízhólyagos? Ha többen voltak (márpedig úgy tűnik), mi volt a banda, azaz a brigád neve?
És végül: ha börtönbe jutnak, ott is marokra kapják-e a talicskát? Ami immár nem pénzkötegektől lesz súlyos…
Mesterházy Attila, az MSZP daliás kormányfőjelöltje orbitális marhaságot mondott. Tudatában volt ő ennek, de úgy gondolta, hülyíti már kicsit a nyugdíjasokat. Bánatosan hüppögve ecsetelte, hogy figyelmeztették: édesapját, baloldali lévén, a jobboldali orvosok nem fogják ellátni. Hogy az időseknek tartott fórumon hányan kajálták meg ezt a rizsát, nem tudom, de a Fidesz és az orvosi kamara rögvest felháborodott. Tegyük hozzá: jogosan. No meg az immár puci állú d’Artagnan attól is retteg, hogy csemetéjét az oskolában diszkriminálni fogják. Olcsó duma volt ez is, egy kormányfőjelölthöz méltatlan (bár lehet, őhozzá méltó). De hát ha egy párt vergődik, vélheti úgy, hogy ilyet is megengedhet magának kampányfogás gyanánt.
Persze mondhatnánk, midőn az új influenza elleni oltást szorgalmazta a kormány, suttogó ellenpropaganda indult, igaz, inkább a szélsőjobbon huhogtak, miszerint így akarják irtani a magyar népet. Vevő az ilyen dumákra mindig akad, mi több, kiszínezve, mint egy kifestőkönyvet, tovább is adják. Ha hisznek benne, ha nem.
De hogy visszakanyarodjunk a Mesterházy-féle rémlátomásra: a magyar egészségügyet nem kell jobb- illetve baloldalira cincálni. Néha úgy érezzük, pártállás nélkül, úgy szar az, ahogy van, ám ez legtöbb esetben nem az orvosok gyógyítómunkáján múlik. Legyen a doki akár narancs- vagy szegfűrajongó.
Viszont egy dolog már tuti: valószínű, hogy Mesterházy a füllentőversenyt már meg is nyerte. Hantagolyóját már nehéz lenne felülmúlni. Bízom benne, hogy a Fidesz nem is akarja…
